4‭ ‬szenzációs hír a mai sajtóból

Felmentették az éhezés-tagadót

Szaft Pál több rendben és nyilvánosan tagadta a‭ ‬Központi Statisztikai hivatal‭ ‬azon állítását,‭ ‬hogy Magyarországon egymillió ember éhezik.‭ ‬Szaft Pál szerint egyáltalán nincs éhezés Magyarországon.‭ ‬A Vádirat szerint Amiképp a‭ ‬holocaust tényét nem lehet tagadni,‭ ‬úgy az éhezését sem.‭ ‬A bíróság szakértők bevonását kérte,‭ ‬akik megállapították,‭ ‬hogy Magyarországon az utóbbi tíz évben senki nem halt éhen.‭ ‬A statisztikai hivatal kritériumai szerinti éhezők valójában csak alultápláltak,‭ ‬illetve olyanok,‭ ‬akik saját felelős döntésük alapján nem esznek,‭ ‬mert mondjuk alkoholra vagy cigarettára költenek.‭ ‬A gyerekéhezéssel kapcsolatban pedig elmondták:‭ „‬A gyerekek szervezete sokkal jobban tűri az alultápláltságot,‭ ‬mint a felnőtteké.‭ ‬Az éhségérzetet ők olyan természetes dolognak veszik,‭ ‬mint azt,‭ ‬hogy vannak szüleik.‭”
A bíróság az ügyvéd érvelését fogadta el,‭ ‬mely szerint az éhezés egy nagyon szubjektív‭ ‬fogalom,‭ ‬melyről nem‭ ‬lehet semmi biztosat állítani,‭ ‬ezért‭ ‬tagadni vagy állítani sem lehet.‭ ‬Szaft Pált pedig szabadlábra helyezték.‭ ‬Az ítélet nem jogerős.‭

Ha nincs hitoktatás,‭ ‬ne legyen iskola sem

Joó Laksz Pál Phd.‭ ‬parlamenti képviselő indítványára eltörölték Magyarországon a kötelező iskoláztatást.‭ ‬a képviselő eredetileg a katolikus hitoktatatás kötelezővé tételét kérte.‭ ‬Azzal indokolta,‭ ‬hogy a társadalom elvárja,‭ ‬hogy állampolgárai ne legyenek írástudatlanok,‭ ‬azt is el kell várnia,‭ ‬hogy az országot‭ ‬1000‭ ‬évig végigkísérő hitrendszert megismerjék.‭
A‭ ‬liberálisok‭ ‬kormány válasza azonban az volt,‭ ‬hogy‭ ‬az államnak semmilyen elvárása sem lehet a polgáraival szemben,‭ ‬mert mindenfajta elvárás diszkriminációt szül.‭ ‬Ezek után Laksz Pál módosított indítványával az iskolarendszer eltörlését kérte,‭ ‬melyet a kormánypárti többség elfogadott.‭ ‬Az új törvény szerint a‭ ‬jövő‭ ‬tanévtől már nem kötelező a gyereket iskolába íratni,‭ ‬a meglévő iskolákat magánosítják,‭ ‬így aki fizetni tud,‭ ‬annak gyereke továbbra is járhat iskolába.‭ ‬A közgazdászok számításai szerint az így felszabaduló‭ ‬5000‭ ‬milliárd forintot‭ ‬a GDP növelésére‭ ‬kellene‭ ‬fordítani.‭

Elmebetegnek találták a tékozló milliárdost

Gaz Dagi Lászlót két évvel ezelőtt a leggazdagabb magyar emberként tartották számon.‭ ‬Ezt követően azonban az összes vagyonát értékesítette és szétosztotta mintegy egymillió embernek.‭ ‬Ő maga egy falusi házat vett magának és háztáji gazdálkodásból él.‭ ‬Testvére volt a legjobb üzleti partnere,‭ ‬akinek kezdeményezésére Lászlót intézményi pszichiátriai vizsgálatra utalták.‭ ‬A tegnap lezárult kivizsgálás eredményeképp Lászlót zárt pszichiátriai osztályra utalták.‭ ‬Az orvosi jelentés szerint László értelme veszélyesen elhomályosult,‭ ‬a homloklebeny súlyos mutáción ment keresztül.‭ ‬A zárt osztályra azért kellett beutalni,‭ ‬mivel nem tudják garantálni,‭ ‬hogy László betegsége miatt nem veszélyeztet másokat.‭

Felelősséget vállalnak a katolikusok

A katolikusok egy napja megnyitott III.‭ ‬Vatikáni‭ ‬Zsinatán megszületett az első határozat.‭ ‬Ebben hatályon kívül helyezik az Anyaszentegyház ötparancsolata néven ismert szabályokat és helyette a katolikusok felelősségvállalását hangsúlyozzák.‭ ‬A zsinati atyák‭ ‬kihangsúlyozzák,‭ ‬hogy minden embernek joga van emberi módon élni.‭ ‬A krisztushívőknek pedig nemcsak‭ ‬a klerikusok felé kell lojalitásukat kifejezni,‭ ‬hanem a környezetükben élő emberekért.‭ ‬Elkezdték egy olyan nyilatkozat megfogalmazását,‭ ‬amelyben az egyház elismerné felelősségét a‭ ‬legújabbkori háborúkért és azért,‭ ‬hogy a földön a jelenlegi embertelen állapotok kialakulhattak.‭ ‬A zsinat sajtószóvívője elmondta:‭ „‬Ha mélyebben megéltük volna Jézus Krisztus örömhírét,‭ ‬most nem tartanánk ennyire mélyen az ökológiai és demográfiai válságban.‭ ‬Mostantól azonban a katolikus egyház zsinati atyái készek lemondani minden anyagi‭ ‬és erkölcsi előjogukról azért,‭ ‬hogy a világon megszűnjön az éhezés,‭ ‬a Föld tönkretétele.‭”

Olvasóim ajánlják:

  • Szia Zoli!Nem írok nekrológot. Csak annyit, hogy ő is apa volt, mint én, és azért dolgozott, hogy az utcákat, épületeket mindenki tudja használni. Búcsú (Gabriel Garcia Marquez) Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem ...
  • Egy templom előtt csendben kb. 10 férfi áll és imádkozik. Férfi közösség jubileumára2022. április 2-án A férfikör 25 éves jubileumi zarándoklata alkalmából elhangzott beszéd.
  • Egy kislány hanyatt fekszik a magas fűben a mezei virágok közt. AlternatívákKét évtized ezoterikus utazás, két évtized katolikus élet után leírom az én alternatívámat a földi létünkről.
  • Grafika: egy hölgy a szőnyeg alá söpri a koszt. Szőnyeg alá söprés művészete33 évig hitetlen ember voltam. Hívőként összehasonlítom azt, miképp reagáltam régen egyes eseményekre, miképpen most, hívőként. Mindig is gyarkoroltam a szőnyeg alá söprés művészetét. Hála Istennek, lassan kezdem belátni, erre semmi szükségem nincs. Mi a szőnyeg alá söprés művészete? Amikor meghalt édesapám, tehetetlen voltam a bennem kavargó gondolatokkal, érzelmekkel szemben. Ez egyfajta szenvedés, ami néha még fizikai ...
  • Festmény: Egy ember zuhan egy fényesség felé kitárt karokkal, bátran. A bátorságrólIdézet a filmből
  • Egy zsúfolásig megtelt templom hátulról a szentély felé, ahol misét mutatnak be. A zsinat munkájáhozEbben a bejegyzésben a Kaposvári Egyházmegyei Zsinat munkájához készített hozzájárulásaimat olvashatjátok el.
  • Fiatalok egymás mellett, de a kütyüjükkel foglalkoznak, nem egymással. Csecsemőkortól mobilt!Alább olvasható és meghallgatható Simon Sinek 42 éves angol származású amerikai kommunikációs szakember, coach előadás arról, miben különbözik a gyermekeink generációja a mienktől, és hogyan segíthetünk nekik abban, hogy legyen önbizalmuk és erejük a sikerhez szükséges küzdelemhez.
  • Buda látképe az országház kupolájából a Margit híddal. Történetek az OrszágházbólFényképek segítségével kicsit átérezhetem azt, amit édesapám az Országházban megélt a II. világháborúban. A kupola tetején lévő kilátóba felmenni, és Munkácsy freskóját megmenteni.

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete