A házasság nem vége valaminek, hanem kezdete

Edelényi Zsolt és felesége: Nóra a házasságkötés éjjelén

Látássérülés

Nóra

Ha nem volna a látó férjem, lehetséges, hogy hangsúlyosabb lenne a látássérülésem. Több külső segítségre volna szükségem. Azt el tudom képzelni, hogyha egyedül nevelnék gyerekeket, akkor élesebb volna ez a kérdés.

Viszont megtanultam segítséget elfogadni. Ez nem csak a segítség szempontjából fontos, hanem sokat ad annak a kapcsolatnak. A házasságom előtti időszakban volt bennem egy görcsös bizonyítási kényszer, ma már sikerült ettől szabadulni, hála istennek. Rájöttem, hogy nem kifele, másoknak kell élni, hanem befele, a magam mércéje szerint. Különböző utakat lehet járni, és kell járni, hiszen nagyon különbözőek vagyunk. És az én utam nem a másé. Amint ezt elfogadtam, csökkent a bizonyítási vágy, a másoknak való megfelelési kényszer, és oldódott az is, hogy mindent egyedül akarjak megoldani. És el tudtam fogadni segítséget adott esetben.

Zsolt

Ugye én az egyik fülemre nem hallok, aminek az egyik legfontosabb következménye, hogy nem hallom a hangok irányát. Ezen már akkor gondolkodtunk, hogy mi lesz akkor, ha esetleg teljesen elveszítem a hallásomat. Hogy fogunk mi akkor kommunikálni?

Az hogy ő nem lát, az nekem – rossz kifejezés, hogy tetszett – inkább kihívás volt, inspirált. Talán hogy kiegészíthetem őt. Nem tudom ezt így megfogalmazni. Ez nem volt soha kérdés köztünk. Ebből adódóan az első találkozásunktól kezdve karon fogva mentünk, és ez nekem jó volt. Ezzel az együvé tartozás automatikusan megvolt közöttünk. És az a furcsa, hogy Nórinak a látássérülése nagyon kevésben akadályozott. Mert a legtöbb dolgot, amit egy látó ember tud, ő is tud. Tud főzni, tud közlekedni, tud pelenkázni, tud számítógépezni, nagyon sok mindent tud. Olykor lassabban csinálja, mint egy látó ember, de mindent meg tud csinálni. Viszont a látássérüléséből fakadóan sokmindent másképp is él át. Ez nagyon izgalmas dolog nekem, ha megérthetem, megtapasztalhatom, hogy hogyan. A látássérülése nem annyira fontos. Ennél sokkal súlyosabb sérülése lehet az ember személyiségének, ami sokkal jobban akadályozza az életben. Elég csak a depressziót említenem. Az aztán tényleg lehetetlenné teszi az életet. A látássérülés nem.

A Nórinak jó humorérzéke van. Nagyon sokszor megviccelem őt a látássérülése miatt. „Adj egy kis darabot belőle.” És akkor én egy tényleg nagyon kis darabot adok neki. De szoktam még mondani azt is, hogy „ott van!”.