Évekig dolgoztam Budapesten a Vörösmarty téren. Amikor szokatlan hangokat hallottunk, kinéztünk a tizedik emeletről, és azonnal részesei lehettünk a téren zajló eseménynek. A legvidámabbak kétség kívül a hare krisnások táncos felvonulásai voltak. Miért csak a szektások vidámak? Akkoriban ezen törtem a fejemet.

Aztán most pénteken Kaposvár „Vörösmarty terén” látom, hogy pantomimesek játszanak. Körülöttük derűs a légkör. Nem rejtették véka alá: ők keresztények, és az örömhírről szólnak a műveik. Az egész olyan természetesnek hatott. Nem olyanok voltak, mint a szektások. Nem volt egyenöltözék, nem volt hangoskodás. Akik odamentek közelükbe, azokat elfogadták függetlenül a hitétől, személyiségétől, bőrszínétől. ”Szelíd vagyok és alázatos szívű” — mondta Jézus. Lehet, hogy a benne hívők is ilyenné váltak?