Az alkalmatlan szülők imádsága

„A Te kezedbe teszem le a gyermekeimet, magamat és a szülőként elvégzett munkámat.”

Sokáig voltam hitetlen, most pedig már jó ideje hívő vagyok. Ezért elég jól tudom, milyen nagy a különbség a két állapot közt. A hitetlen azt hiszi, saját erejéből képes az élet problémáit megoldani. A hívő pedig képes beismerni alkalmatlanságát, az életét rábízza Istenre.

Egy alkalommal éppen gyermekeim nevelésével kapcsolatosan voltam tehetetlen. Valamit rajzolni akartam, és egyik oldalára nyomtatott papírok közül vettem elő egyet. Rajzolás után — bár nem szoktam — megnéztem, mi van a másik oldalára írva. Egy imádságot találtam rajta. Elképzelésem nincs, honnan került hozzám. Nem én írtam, mert arra ráismertem volna. Rákerestem a neten — nem találtam. A régi írásaim közt is kerestem — ott sem volt. Ez az imádság éppen akkor nekem szólt. Alább közreadom, mostantól legyen közkincs.

Uram, Te tudod az alkalmatlanságomat. Ismered a gyengeségeimet, nemcsak szülőségemben, hanem életem minden területén is. Megtettem a legtöbbet, amit csak tudtam, de nem volt elég jó. Ahogy Te megtörted a halakat és a kenyereket, amikor enni adtál az ötezer embernek, most kérlek, vedd az én erőtlen próbálkozásomat és használd fel azt családom megáldására. Kérlek, te javítsd ki az elrontott dolgaimat. Te elégítsd ki azokat a szükségeket, amelyek nem elégíthetők ki. Fogd a Te hatalmas karjaidba a gyermekeimet, és vond őket magadhoz. Légy velük, amikor a jó és rossz között döntés válaszútján állnak. Én a legjobbat próbáltam nyújtani. Ezért a Te kezedbe teszem le a gyermekeimet, magamat és a szülőként elvégzett munkámat. Rád bízom a dolgok kimenetelét.