Senki sem szolgálhat két úrnak

A bibliakutatók (és a Jézus kortársai is) azt állítják, Jézus Krisztus szavai radikálisak, kemények. Már az evangelisták is próbálták puhítani a mondanivalót. Később aztán már egészen elveszett az éle.

Egy pap mondta egyszer a saját humoros nyelvén: „A gazdag egyház annyit ér, mint a béka, amelyen átment az úthenger”. Az egyház Isten népe: te vagy, én vagyok.

Jézus döntés elé állít: ha az Isten helyett valami mástól várjuk a boldogságot, biztonságot, akkor Istent nem szeretjük. A mammon jelentése: Vagyon. Vagy a vagyonnak szolgálsz, vagy Istennek.
Ha a Biblia igaz, ez is igaz.

Még sosem olvastam arról, hogy valaki imádkozott azért, hogy Isten akarata teljesüljön, aztán vett egy luxusházat, luxusautót. Sokkal inkább arról: Imádkozott és szétosztotta vagyonát a szegények között. Vagy arról, hogy imádkozott, majd és elment a szegények közé élni.
Nehéz Istenben bízni? Nehéz. Eddig azonban senkit sem hagyott cserben, aki benne bízott.

A mai evangélium.

Egy bíztató prédikáció