Nyáron ellátogattunk Budakeszire, ahol 5 évig éltünk. Feleségem várandós volt. Most, és nem előbb, kiderült, van Magyarországon egy szobor, amely Szűz Máriát várandósan ábrázolja. Mégpedig hol? Egy remete szerzetesrend kolostorának romjai közt, Budakeszi határától egy kilométerre. Semmi jelzés nincs. Semmilyen óriásplakát nem mutatja. Sőt, az interneten sem volt rajta.
Itt imádkoztunk kislányunkért, akinek akkor még a feleségem hasában volt az „ágya”.
Hogyha meg szeretné látogatni a szobrot vagy a kolostor romjait, akkor nézze meg a helyét a térképen. Megközelítőleg próbáltam bejelölni. Még jelölt túristaút sincs, kicsit keresgélni kell:
A kolostorban egy fatáblán az alábbi, nehezen olvasható felirat található:
Budaszentlőrinc Pálos Kolostor
Az egykori Nádor falu végén épült fel a XIV. században a Pálos rend budaszentlőrinci kolostora. A rend alapítója Boldog Özséb esztergomi kanonok volt. A pálos remetéket Özséb telepítette le első kolostorukba Pilisszentkereszten (mai neve Klastrompuszta). Innen rajzottak ki Lőrinc barát vezetésével új otthonukba 1300 körül. E helyet védőszentjükről Szent Lőrincnek nevezték el. Budaszentlőrinc az évszázadok folyamán a rend nemzeti és nemzetközi központja lett. Innen indultak el azok a szerzetesek, akik a Jasna Gorai kolostort alapították Czestohovaban, ahol ma a rend központja és a lengyelek leghíresebb zarándokhelye van. (Olvashatatlan mondat.) A hallgatag barátok nem csak a kolostor szokásos ájtatos életét élték. A Hárs-hegy lejtőin kertészkedtek, építőmesterek és kőfaragók munkái díszítik a templomfalaikat. Legszebb alkotásuk, melynek töredékeit a Történeti Múzeumban őrzik, Remete Szent Pál vörösmárvány koporsója. Alkotójának: Dénes testvérnek a nevét megőrizték az írások.
Uralkodóink támogatták a magyar alapítású rendet és elismerték tevékenységüket. A kolostor romlását a török pusztítás…a törökök feldúlják és felégetik a kolostort, a barátok elmenekülnek. A kolostor értékeit a Hammonay Drugeth családon keresztül a Felvidékre menekítik..soha nem sikerült visszakapnia. A könyörtelen idők…romos falakat hagyta az egykor virágzó kolostorból.