Feleségemtől kaptam meg a kármelita szerzetes: Kinga nővér naplóját. Most ismét a kezembe akadt, és már mást olvasok ki belőle, mint 3 évvel ezelőtt.

Az elöljárójával való kapcsolatról írja: „Fontos a tisztelet is ugyanakkor, hogy természetfeletti módon lássuk előljárónkat.” Nekem azonban az jutott eszembe, hogy minden embert fontos tisztelni, és természetfeletti módon látni. Ahogy Isten látja őt.

A magam részéről nem értek egyet a pletykaszakértővel. A pletyka az esetek többségében züllesztő dolog, mégpedig azért, mert az emberek hibáiról szeretünk beszélni. Az emberek hibáit pedig a legjobb örök hallgatásba burkolni. Mennyivel szebb lenne az élet, ha kritikáinkat megszűrnénk, és csak azokat tartanánk meg, amelyek valóban szükségesek. Az így megszűrt panaszainkat pedig nem egy illetéktelennek mondjuk el, hanem azoknak, akikre tartozik.

Isten ugyanis az embert szépnek látja, hiszen olyan, mint saját maga. Ami bennünk rossz és hiányosság, az nem tőle való. Amikor kipletykáljuk ezeket, akkor felnagyítjuk, ahelyett, hogy hallgatásunkkal eltöröljük és megbocsássuk.