3 gyereket hordoztam, több százszor, inkább több ezerszer kötöttem fel őket a hátamra a batyukötésben. Amíg még csak néhány kilósok voltak, addig pedig a melkasomra. A hétéves fiam is fel akart jönni a batyuba, mikor a húga megszületett. És hordozókendővel fel is tudtam venni. Elbírom én is, a kendő is. Nem csoda. A gyerekek arcáról tükröződik, hogy fantasztikusan jól érzik ott magukat.(A babakocsiba is beszállt, de az elgörbült és azóta nehéz összecsukni.)

Azt hiszem a hordozás biztonság. Érzik, hogy én biztonságban tudom őket, és valóban biztonságban is vannak. A kötés nem oldódik ki. A fejük védve van. Ahol én elférek, ott ők is elférnek. Senki és semmi nem bántja őket, mert aki hozzájuk közel jön, az hozzám is közel jön. Nem történik meg, amit a babakocsiban lévő babáknál többször láttam, hogy idegen emberek közel hajolnak hozzájuk megnézni őket, a csecsemő viszont sírva fakadnak. A mi gyermekeink mosolyognak, amikor valaki közel megy hozzájuk.

Persze hozzá tartozik a történethez, hogy kisebb balesetek mindig történnek. Az első eset után azonban mindig meg lehetett előzni. Azt egyik,hogy télen leesett a sapka a fejéről, és csak néhány perc után vettem észre, azóta mindig megkötöm, hogy a mozgás miatt ez ne történjen meg. Nagyobb gyerekekkel történik meg, hogy ltni akarnak, és nem a vállam felett kukucskálnak ki, hanem kidugják a fejüket oldalra. Ha közel megyek az ajtófélfához beverik. Erre is figyelek már. Ezen kívül ha jól felkötöm, akkor nem tudja annyira kitenni a fejét. Szintén kötéshiba volt, amikor a feneke alól kicsúszott az anyag. Akkor sem esik le, mert szorosan tartja még két réteg, csak kényelmetlen neki. Az egyéves korú gyerekek akár a jó kötésből is ki tudnak így jönni amikor iceregnek-ficeregnek. Aztán megtanulják, hogy ez nekik sem jó.