A fenti képet nagyapám barátja írta és rajzolta nagynéném emlékkönyvébe. Egyre többször találkozom olyannal, aki nem hiszi el, hogy apukám az Országházban született. Pedig a szocializmusig 52 évig szolgálati lakásban éltek. A közel negyven fős Palotaőrség nőtlen volt, de sok család is lakott itt. Sőt, az Országház maga egy pláza volt: fodrász, orvosi rendelő, étterem, szakműhelyek stb. Az biztos, hogy kevesen vannak, akiknek a története egészen a kezdetektől kapcsolódik az Országházhoz.
Épül az Országház
Dédapám Reischl Nándor 19 éves. 1895-től Zellerin-M Rt. alkalamzottjaként dolgozott az Országház épületgépészeti munkáiban. Kevesen tudják, hogy az akkori idők legmodernebb fűtési rendszerével épült.. A Balassi utcai fűtőházból föld alatti csöveken érkezett a meleg, nyáron pedig a légcsatornákba helyezett jéggel hűtötték a termeket.
1902-ben feleségül vette dédmamámat. A lakásgondokat akkor is meg kellett oldani. Kilátásban volt, hogy kaphat szolgálati lakást. ezért kilépett a részvénytársaságtól és belépett az Országház alkalmazottjai közé. Letette a hivatali esküt, és kapott egy alagsori szolgálati lakást Duna-parti kilátással. Itt született nagyapám, és követte őt három testvére.
Az első világháború és ami utána jött
A klassz Duna-parti lakásból átköltöztek egy Kossuth térre néző négyszobás lakásba, amelynek ablaka a jobboldali oroszlán felett volt. Az óriási ablaktalan konyhából az Országház X. lépcsőházába léptek ki, amit spájznak használtak (ma már biztos nem az!) Az én gyerekeim csokit csennek a konyhaszekrényből. Nagyapám pedig az országház lépcsőházába ment lekvárt, mézet, cukrot eszegetni titokban.
El tudod képzelni, hogy a vörösterror, fehérterror mit jelenthetett egy Országházban élőnek? Dédszüleim féltek a bőrkabátos Lenin-fiúktól, akik elfoglalták a parlamentet. A tanácsköztársaság ideje alatt francia és román nyelvű személyi igazolványt kaptak.
Dédapám 1922-ben tisztviselő lett: nemzetgyűlési főművezető. Micsoda titulus! Aztán rá egy évvel tüdőgyulladásban hirtelen meghalt. A családot mégsem rúgták ki a lakásból. Ennek az ára az volt, hogy az akkor 20 éves nagyapám abbahagyta az egyetemet (ahol amúgy is gépészmérnöknek tanult), és kapott egy segédraktárosi állást. Így tudták megtartani a szolgálati lakásra való jogukat. Nagyapám pedig tanulás helyett a nagycsalád fenntartója lett.
Nem untatlak nagyapám és nagyanyám történetével. Elég annyi, hogy ők is az Országházban ismerkedtek meg. Nagyanyám egy kisújszállási család lánya volt. Kosztos diákként az Országház gazdasági vezetőjénél dolgozott. 1928-ban összeházasodtak, ezt követően nagyapa családja elköltözött Érdre, csak a fogyatékkal élő húga maradt velük.
Nagycsalád az Országházban
Mielőtt két gyermekük megszületett, nagyapám Edelényire magyarosította a nevét. Nagyapám munkahelye és a lakása ugyanazon a folyosón volt. (Tetszik nekem!). 1936-tól ő vette át az Országház gazdasági hivatalának vezetését, és ezért egy még jobb lakást kaptak.
Az új lakás, amelyben apukám nevelkedett, a VI. kapuhoz tartozó lépcsőházból nyílt. A tíz méteres folyosó volt az előszoba, ahonnan a helyiségek és szobák nyíltak. A 35 négyzetméteres szobák közel hat méter magasak voltak.
Apukám ebből a szobából nézte végig a korszak nagy eseményeit. 1938: Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten. Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz Pápa a mi lakásunkban öltözött át miseruhába. Rákóczi szobor leleplezése. Horthy István (nagyapám műegyetemi évfolyamtársa) kormányzóhelyettesé választása.
II. világháború
1944-ig Budapesten nem volt fegyveres harc. A nagyapám volt a felelős azért, hogy az Országház értékeit biztonságosan elhelyezze. Munkácsy Mihály: Honfoglalás című festményének a mozgatása ma is óriási kihívás. Akkor nagyapám és munkatársai tekerték fel a fahengerre és elfalazták egy pincefolyosóban, hogy ne legyen bántódása. A próbariadókról még szintén békés hangulatú cikkek születtek, megemlítve nagynénémet: „A próbariadó legfiatalabb résztvevője a kis Edelényi Judit volt, aki azonmód iskolatáskásan keveredett a képviselők csoportjába.”
Engem elborzasztanak a háborúról szóló személyes beszámolók. A 8 éves apukám és nővére Budapest központjából élte végig az ostromot. Csak néhány szörnyűséget említek meg a sok közül. 1945-ben katonai kórházat telepítettek az Országház pincéibe és óvóhelyre, az ott lakó családok mellé. Nagyapám életét Koltay százados mentette meg, aki szabadságos levelet adott neki, így hazamehetett családjához a biztos halál elől. 1944 névnapjára egy szem mandarint kapott, karácsonyra 20 deka mazsolát. Szovjet katonák a gyerekek szeme láttára erőszakolták meg nagymamámat. A hideg tél közepén hajnalban el kellett hagyni az Országházat, még a holmijukért sem mehettek fel a lakásba. Apukám még halála előtt is emlegette, hogy 9 évesen látta, amikor idegen emberek fegyveres szovjet katonákkal együtt elvitték az ő földgömbjét.
Vörös csillag a kupolán
A visszaköltözést követően a gyerekek felszabadultak. A lerombolt és kihalt Országházban kedvükre játszhattak. Minden nap egy új lépcsőházat fedeztek fel. Felmásztak a tetőre, sőt a kupola csillárjára is bemásztak, az ülésteremben bújócskáztak. A vadásztermen (akkor ebédlő volt) át kimentek az erkélyre és a toronyszobába játszani. Sőt, titokban felmentek a kupola csúcsán lévő kis erkélyre is.
A háborút követő években jött a diktatúra előkészítése. A tízéves apukám Varga Béla házelnök cenzúramentes postása volt. Elbontották kedvenc ipi-apacsozó helyüket a „búsuló Kossuth szobrot”.
Nagyapám vezette az Országház felújítását, helyrehozását. Azonban a diktatúra ellenségként tekintett rá, ezért 1948. szilveszter napján kézhez kapta a nyugdíjazását. 46 éves volt. A szolgálati lakását fél éven belül el kellett hagynia. A kártérítésként kapott jelképes összegből öten elköltöztek egy romos társbérleti lakásba.
Linkajánló:
