„A történelem […] nem más mint a bábeli toronyépítés szakadatlan újrakezdése …
[…]
Szükségszerű tehát, hogy a kísérletek, bármilyen nagyszabásúan kezdődnek is, pusztulással végződnek, mert ingoványos talajra épülnek.
[…]
Amit János Jelenései isteni büntetés gyanánt írnak le, nem pozitívisztikus, kívülről jövő csapás. Annak az emberi ténykedésnek a belső törvényszerűsége nyilvánul meg benne, amely szembeszegül az igazsággal: a semmire, a halálra irányul.
[…]
Az isteni büntetés a szenvedő emberiség megmentését szolgálja, nem pedig elpusztítását.
[…]
Nem az ember a történelem egyedüli szereplője, és nem a halálé az utolsó szó. A világ valamennyi szörnyűségénél erősebb és valóságosabb reménynek csakis az a tény a szilárd és biztos alapja, hogy rajtunk kívül létezik egy másik cselekvő lény is.”

Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa): Krisztusra tekintve, Vigília, Bp. 40. oldal