Ez a válaszom a Kölöknet cikkére: 5 bizonyíték arra, hogy nagy bajban vannak a szülők.

Ismét egy újabb fejbevágós írás. Vagyunk néhányan, akik gyorsan elolvasnak valamit és megosztják, mert elsőre úgy tűnik, sok igazság van benne, de valójában csak egy része igaz.

A nevelés kérdése nem egyszerű. Az összes gyerek nevelésére alkalmazható sablon megoldás nem létezik. Nem mindegy azonban a szemléletmód és a fontossági sorrend. Összegyűjtöttem 5 szempontot, amelyek szerintem fontosabbak. Szeretném bebizonyítani, hogy a nevelést nem szabad módszerként felfogni. A nevelés folyamatosan változó emberek kapcsolata, és éppen ezért óriási lehetőséget ad arra, hogy mindannyian emberibb emberekké váljunk.

1. A gyereknevelés a helyes minták megmutatása

A cikk írója látszólag abból indul ki, hogyha elvárunk valamit a gyerektől, az mindig meg fogja tenni. „Meg kell tanulniuk” – mondja. Valóban meg kellene tanulniuk, de tanulásnak hívhatjuk-e azt, amikor csak megteszik a következmények elkerülése végett? Már tudományosan igazolt, hogy a gyerekek nagyon is elsajátítják azt, amit a szüleiktől látnak.

Példának okáért: a szüleitől fogja megtanulni, hogy miképp reagáljon a hisztire. Számos oka lehet, hogy a rózsaszín poharat akarja. Talán csak rossz kedve van. Azt kérdezi, vajon szeretik-e akkor is, ha ő a rózsaszín poharat akarja. Esetleg látta, hogy a testvére előbb kért valamit és megkapta? Netán a poharában egy döglött bogár van, csak nem vettük észre? A legtöbb esetben felfedezhetjük, hogy mi magunk is hisztizünk bizonyos esetekben. Ugye senki nem gondolja komolyan,hogy egy hisztis felnőtt le tudja szoktatni a hisztiről a gyerekét? Valami más célt kellene keresnünk.

Ha a hisztit következetesen elutasítjuk, azt fejezzük ki: a te igényeid mindig másodrangúak. Amikor felnő a gyerek, már nem is emlékszik semmi másra,  csak arra, hogy így kell a gyengébb emberrel szemben  viselkedni. Ezt akarjuk? Az én szüleimnek sem voltak magas elvárásai, sokszor elém tették az ételt gombnyomásra. Én is sokszor ilyen vagyok. Mire felnőtt lesz az ember sokszor el is felejti a konkrét eseteket, de a szülői minták erősen belevésődnek.

2. A határok kérdése

A gyerekek azt hiszik, övék a világ. Úgymond lelkiismeret-furdalás nélkül megtesznek bármit. Ez így van rendjén. A gyereknevelés része, hogy megmutassuk a mi határainkat és az  ő határait.

Mindegyik helyzetnek mások az előzményei, a körülményei, és ezért logikus, hogy más és más választ kell rá adni.  Egy sokszor hallott példa, hogy régen megverték a gyereket, mert az állatokat elfelejtette megetetni. Felnőtt korára az eszébe sem jut, hogy ez másképp is lehetne, és ő is megverné azt, aki nem így cselekszik. Generációról generációra öröklődött ez a minta, amely nekem eszembe juttatja, hogyan idomítják az állatokat. Én inkább elmagyaráznám a gyerekemnek, miért fontos először az állatokat megetetni. Nem állatról van szó, hanem értelmes lényről, aki ezt megérti. És akkor bíznám rá, amikor már képes arra, hogy az eszébe jusson. Ha pedig elmulasztja, nem  büntetném, hanem olyat kérnék tőle, amivel jóvá teheti. A nagy lehetőség, hogy a határokat necsak betartassuk, hanem tisztelhetővé tegyük azzal, hogy elmagyarázzuk, miért vannak.

Ugyanilyen fontos a mi határainknak a megmutatása is. Hol van a mi intim szféránk? Van-e külön időnk, külön helyünk. Mi is küszködünk azzal, hogy saját időnk legyen, amikor elmehetünk és nem a gyerekeinkkel vagyunk. Ha mi képtelenek vagyunk a saját határainkat megvédeni, nehéz lesz a gyerekeinknek tisztelni saját határainkat és másokét is. De nem vagyunk bajban, ha még nem tudjuk megvalósítani. Itt a nagy lehetőség, hogy elkezdjünk ezen dolgozni és lassan változtassunk rajta.

3. A szülők hűséges szeretete

A gyereknevelésnél is fontosabb, hogy a szülők hűségesek legyenek egymáshoz, szeressék egymást. Milyen mintát kapnak azok a gyermekek, akik szülei nem házasságban élnek? Mi van azokkal, akiknek szülei elváltak? Ha együtt élünk, milyen házasságunk: élő kapcsolat, vagy csak elviseljük egymást? Hogyan reagálunk egymás igényeire? Hogyan fejezzük ki egymásnak a szeretetünket? Mivel töltjük szabadidőnket? Egymásnak ajándékozzuk magunkat és életünket, vagy a házastársunk felé is csak elvárásaink vannak?

E szempontok nem hagyhatók figyelmen kívül. A gyerekek legalapvetőbb biztonságigényét a szülők egymás iránti hűséges szeretete biztosítja. Ha a szülők veszekednek, de nem jutnak el a békességes közös megoldásig, az a gyerekek számára talajvesztés. Teljesen más a helyzet, hogyha elváltak a szülők, és netán még egymás ellen is hangolják a gyereket.

4. Növekedés azaz változás

Az ember élete jó esetben folyamatos növekedés. A gyereknek nem belenőnie kell a felnőttek világábba, mert a felnőttek is változnak. A gyerekek reakciója egy adott fejlődési szinten, egy adott helyzetben egy adott helyzetre adott válasz. A mi feladatunk nemcsak az, hogy folyamatosan magasabbra rakjuk a lécet, hanem megértsük, mi is van a jó vagy rossz teljesítményük mögött, és lássuk meg, hova kellene fejlődni a gyereknek, de nekünk is.

A fejlődés leges leglényegesebb alapjai a szeretet, a biztonságos családi háttér, a sok játék és mozgás adja. Ebben tudják leginkább elsajátítani az élethez szükséges kompetenciákat. Persze ki mondhatja el magáról, hogy ezt képes megadni a gyermekének. Éppen ezért fontos, hogy olyan írásokat olvashassunk, amelyek célt, lendületet és kitartást adnak a változáshoz. A fejbecsapós írás nekem egyiket sem adja meg, persze lehet, hogy valakinek meg épp erre van szüksége. Leginkább a türelem hiányzik belőlünk, mert mindig azonnal látni akarjuk a változtatás eredményét, pedig erre néha évekig várni kell.

5. Isten is óvja és neveli gyermekünk

A feleségem sokszor kérdezi: Miért írok Istenről, hiszen sok olvasóm nem hisz benne? Egyik lehetséges válaszom arra, hogy megtapasztaltam Istent a gyerekeink nevelésében. Meg kellett tapasztalnom, hogy hiába neveljük gyermekeinket, ők mégsem olyanok lesznek, amilyennek szeretnénk. Nem mindennel tudunk megküzdeni, de ettől nem vagyunk olyan nagy bajban. Ahogy Böjte Csaba mondta: Isten is neveli a gyereket.

Vannak,  amit mi soha nem tudunk megadni neki, de Isten képes rá. Ha nekünk Isten a legfőbb támaszunk, őrá bíztuk magunkat, a gyermekeinknek megmutattuk a leglényegesebbet. Hogy miképp fognak élni a hitükkel? Ez már az ő döntésük lesz. Addig pedig lehetőségünk van Isten akarata után kutatni, ami nem más: szeresd a gyermekedet önmagáért! Szinte lehetetlen dolognak tűnik, pedig nem az. Isten életünk végéig folyamatosan lehetőséget ad nekünk a fejlődésre, változásra, miért ne adnánk meg ugyanezt gyerekünknek is?

Összefoglalás: Mi is a nagy lehetőség?

Mi szülők igencsak tökéletlenek vagyunk. Nem neveltek bennünket helyesen, sok trauma mély nyomokat hagyott bennünk, rosszul reagálunk gyerekeinkre. Éppen ezért értelmetlen dolog a mi tökéletlen nevelési eszköztárunkban bízni. Sokkal fontosabb, hogy az adott helyzetben elgondolkozzunk, mi hogy viselkedünk, és miért, és leginkább miben tudnánk változni.

A gyermekeinknek küldetése van a földi életben, és éppen ezért nagyszerű emberek lehetnek annak ellenére, hogy rengeteg hibát követünk el a gyereknevelésben. Ha hibát követtünk el, nincs nagy baj. Itt a nagy lehetőség megváltozni és gyermekünk is garantáltan változni fog.