Kerékpáron hordoztam

Biciklizem, hátamon batyukötésben a kislányom, rajta hordozóskabát.

A fenyegetés

Kerékpáron nem lehet háton csecsemőt hordozni

Az elmúlt három évben rendkívül sok időt és lehetőséget köszönhettem annak, hogy hátamon hordoztam a gyerekeimet. Amikor pedig el kellett ugranom a boltba vagy ügyet intézni, egyetlen perc alatt felkötöttem, felhúztam a hordozós kabátomat. Felpattantam  bringámra és együtt mentünk mindenhova. Ennek most egyszer, s mindenkorra vége. A többit elmesélik a képek és a levelezés.

Levél a rendőrségnek

Tisztelt Varga Zoltán!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjék állást foglalni: Az ember hátára rögzített csecsemővel szabad-e kerékpározni?

Indoklás: Harmadik gyerekünkkel élünk úgy, hogy 2-3 éves korukig a hátunkon hordozzuk, és naponta többször kerékpárra szállok velük. (Mellékelek egy képet, melyet a Somogyi Hírlap fotósa készített rólam) . Kaposvár belvárosában napi 10-30 kilométert közlekedünk. Az évek során rengeteg rendőrrel találkoztunk, de soha senki nem szállított le a kerékpárról. Én magam is utánanéztem, hogy a KRESZ nem tiltja.

Néhány nappal ezelőtt azonban egy rendőr leszállított a kerékpárról. Ez esetben nem büntetett meg, de legközelebb tízezer forint bírságra számíthatok. Mivel nem értettem egyet a rendőr álláspontjával, megkérdeztem, honnan kaphatnék megbízható állásfoglalást. Ő mondta, hogy a Közlekedésrendészeti Osztályon. Így kerültem Önhöz.

A döntése jelentős kihatással van a családunk életére. Eddig mindenhova így közlekedtem, mert nem érdemes Kaposvár belvárosába kocsival közlekedni, a tömegközlekedés nagyon ritka, a gyaloglás meg lassú. Ráadásul hidegben a gyerekülésben nagyon fázik a csecsemő, míg a hátamon a thermo kabát és a testem is melegíti.

Törvénytisztelő polgárként elfogadom és betartom a döntését.

Üdvözlettel: Edelényi Zsolt

Rendőrség válasza

Tisztelt Edelényi Zsolt!

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. KPM-BM. együttes rendelet ( KRESZ) 54. § (5) bekezdése szerint: „Kerékpár pótülésén a 18. életévét betöltött vezető egy, tíz éven aluli gyermeket szállíthat. Egyébként kerékpáron személyt szállítani nem szabad.”

A fenti rendelkezés értelmében, tehát csak pótülésen (gyermekülés) szabad a gyermeket szállítani. Más módon, illetve egynél többet szállítani tilos. Országos szinten emelkedő tendenciát mutat az utóbbi években a kerékpárosok által okozott, illetve elszenvedett személyi sérüléses közlekedési balesetek száma. Az Ön által írt módon – véleményem szerint – egyébként is balesetveszélyes a kisgyermek szállítása, mivel egy esetleges baleset esetén – melynek során felborul a kerékpárral – a teljes testsúlyával ráeshet a gyermekre,ezzel súlyos sérüléseket okozva neki.

Kaposvár, 2014. 11. 21.

Tisztelettel:
Varga Zoltán r. őrgy.
Közlekedésrendészeti Osztály

Válaszom a rendőrség levelére

Tisztelt Varga Zoltán!

Köszönöm a gyors válaszát. Eljuttatom ismerőseimnek is, mivel nem vagyok egyedül, aki szerint a fenti jogszabály arról szól, hogy a kerékpáron (pl. a vázon és a csomagtartón) tilos gyereket szállítani, mert mi nem a kerékpáron visszük, hanem a hátunkon.

Nekem két személyes tapasztalatom van arról, hogy a háton hordozás biztonságosabb. Az első esetben gyerekülésben volt a fiam, én pedig leléptem, de nem vettem észre a gödröt. A kerékpár eldőlt, a fiam a gyerekülésben beverte a betonba a kezét mivel a biztonsági gyerekülés fogódzkodója nem védett. Én állva maradtam. A másik eset egy ismerősömmel történt: kerékpározott, és egy autó jött felé. Ő leugrott a kerékpárról és elszaladt. A kerékpárt az autó egy kerítéshez nyomta.

8 éve hordozok gyerekeket, és azt tapasztaltam, hogy ahogy a várandós nők is védik a hasukat, a gyereket hordozók is ösztönösen védik a csecsemőt.

Mivel azonban a jogszabály értelmezésében Ön az illetékes, még egyszer köszönöm a gyors válaszát.

Üdvözlettel: Edelényi Zsolt

A bejegyzés még nem ért véget, kérlek, lapozz!