Annyiszor megnéztük, hogy már betéve tudjuk a Felszállott a Páva gyerekévadának dalait, műveit. Elképesztő sok jót írhatnék róla. Mégis meg szeretném említeni, hogy van, ami nagyon zavar az egész koncepcióban. Nem nehéz ezt leírni:

A kultúra nem mérhető

A műsorban sokszor elhangzó összehasonlítások egy részéből simán az érződik ki: te jobb vagy, te kevésbé jobb vagy. Többször utalnak arra, hogy a gyerekek a siker miatt jöttek el szerepelni a Felszállott a pávába. Arra is, hogy milyen fontos, hogy mindig jobb és jobb produkcióval álljanak elő. De vajon biztos így van ez?

Ennél mélyebb igazságtalanság van azonban a szavakon túl, a Felszállott a páva szellemiségében: versenyeznek a produkciók. A duda versenyez a cimbalommal; a Kárpátaljai a Szekszárdival. Mire jó ez? Miért nem elég megmutatni a népi kultúra művelőinek tehetségét, képességeit?

A Felszállott a páva a kereskedelmi tévék tehetségkutató műsorainak sablonjára épül fel, melyben a cél a pillanatnyi siker, az egyszeri egymillió forint (ami a stáb tagjainak talán csak aprópénz). Mérjük a tudást, a tehetséget, a felkészülést, a tanárokat, a szinpadra-termettséget és még sok mást. De vajon itt és most helye van-e ennek a méricskélésnek. Vizsgáztatni kell azokat az embereket, akik az őseink kultúráját magukévá tették? A Felszállott a páva egyfajta egyetem lenne?

A kultúra mindenkié

Úgy gondolom, hogy a Felszállott a Pávában azok sikeresek, akik Istentől ilyen adottságokat kaptak, akik olyan helyen és környezetben születtek, ami lehetővé tette azt, hogy magas színvonalon megfeleljenek a műsor elvárásainak.

Azonban amit kaptak, az nem az övék. Az mindenkié. És amit kaptak, nem is örökre marad így. Ezek a gondolatok egyetlen egyszer sem hangzottak el. Mint ahogy az sem, hogy azok, akik kevésbé feleltek meg, azok ugyanolyan értékesek, mint a televíziós adásba bejutott emberek. Csak egyszerűen kevesebbet kaptak az itt szükséges adottságokból.

A nyeremények helyett sokkal bölcsebbnek tartanám, ha inkább a tehetségből adódó felelősséget hangsúlyozznák. Akinek ilyen kimagasló adottságai és ezeket támogató környezete van, az nem rejtheti el önmagát, de nem is bocsáthatja áruba a saját maga javára.

A jó adottságok: felelősség

Egy felelős televízió nem versenyeztetné, aztán pedig nem eresztené szélnek ezeket a gyerekeket és szeretteiket. A katasztrófa-híradók helyett igenis sugározhatna színvonalas kulturális műsorokat a már felkutatott tehetségekkel. Mert mi emberek abból nyerünk erőt, ha gazdagabban tudunk táplálkozni a kulturális gyökereinkből hozott táplálékkal. Mert a gyökereinket igencsak súlyos veszteségek érték az elmúlt fél évszázadban. Ami pedig itt, a magyarokkal történik, az maga a csoda. Sebő Ferenc többször megfogalmazta valahogy így: A már elpusztult népi kultúra életre kelt.