A sithek bosszúja című filmet a legtöbb általános iskolás és sok óvodások is látta már. A hivatalos nemzetközi minősítése PG13, azaz 13 éven aluliaknak nem ajánlott megnéznie, a nagyobbaknak is csak szülőkkel együtt.
Már elfogadtam, hogy egyedül vagyok azzal a véleményemmel, hogy az erőszakos filmek nem gyerekeknek valók, hiszen már az állami tévé gyerekcsatornájában sem ritkaság az ilyen. A 10 éves fiam viszont meg akarta nézni, sőt egy osztálytársánál féli már meg is nézhette.
Imádkoztam, ahogy szoktam, és eszembe jutott Sapientia Főiskolán tanultak: A katekéta minden helyzetben meg tudja látni a lehetőséget, hogy segítse a gyereket Isten felé fordulni. A katekéta szó is valami ilyesmit jelent: visszhangja Istennek.
Így aztán utána olvastam, belenézegettem majd elkezdtük együtt nézni a filmet. Néha meg-meg állítottam, kérdeztem, magyaráztam. Nyomon követtük Anakin Skywalkernek változását. Mikor miért milyen döntéseket hozott. Hozhatott-e volna mást.
A film elején megöli a úgymond fair play harcban legyőzött Dooku grófot a sötét nagyúr tanácsára. Tette mindezt az esküje ellenére. Fiam nagyszerűen ráérzett, hogy ez bűn volt. Vajon, ha hisz Istenben és meggyónja, másképp alakult-e volna az élete és a galaxis sorsa? Tapasztalatom szerint igen. A gyónás elképesztő erőt ad azáltal, hogy biztos lehetek abban, hogy Isten valóban megbocsátott és új lehetőséget kapok arra, hogy a jóra és csakis a jóra törekedjek.
Röviden beszéltem erről a fiammal. Vajon eljut-e hozzá ez az üzenet? Valahol azt olvastam: Anakin-nak ez volt a sorsa. Ez nem igaz. Ő sorozatosan hozott rossz döntéseket, és egyre kevésbé kereste az igazságot, míg végül olyan helyzetbe hozta magát, hogy színt kellett vallania. Az első mondata ez is: „Mit tettem?” Miután felvették a sith rendbe, már magabiztos volt, és nem is érdekelte semmi, csakhogy megtegye a mesterének akaratát.
Vajon megértette-e azt, hogy a jedik mennyiben másképp gondolkoznak, mint mi hívők? Yoda mester azt tanácsolta Anakinnak, hogy távolítsa el magától a személyes kötődést. Egy keresztény lelkivezető teljesen másképp viselkedett volna. A hitünk szerint a személyes kötődés jó és fontos. Az a fontos, hogy a kapcsolatban mennyi az önzésünk és mennyi az önzetlen szeretet. Ha Anakin saját érzéseinek a forrását kutatja, rájöhetett volna arra, hogy a féltése elsősorban önzés.
A fiamnak már meg sem említettem, hogy teljesen joggal állt Anakin a helyzet előtt: egy jedi nem gyilkolhat le egy fegyvertelent. Hiszen épp ez volt az ő bűne is. Akkor vannak mégis kivételek? Egy jedi mester megteheti esküje ellenére?
Egy szó mint száz, a jedik nem keveset tettek azért, hogy Anakin tényleg elhiggye: ők is hatalomra törnek, hiszen ebben is volt igazság.
Fiatalemberként én is nagyon szerettem a Csillagok háborúját, de Krisztus-hívő felnőttként azt kell mondanom, hogy igencsak sok zagyvaság van benne. Viszont pénzt hoz a befektetőknek, és azt hiszem ennél több céljuk nem is volt. Eszembe jut, hogy a sithekhez hasonlóan a befektetők is beáldozták a gyerekeket a saját vagyonuk gyarapodásáért, de örülnék, ha ebben is tévednék.
Egy kis helyesírás
Nem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy a sith tulajdonnév vagy nem, de az biztos, hogy a ragját vele egybe kell írni így: sithek bosszúja. Talán nem főnév, hiszen egyfajta felekezetet jelent (mint pl.katolikus). Ha rosszul tudom, és mégis tulajdonnév, akkor jogos a nagybetű.