Jelenleg a legtöbben azt értik verseny alatt, hogy az ember egy meghatározott szabályrendszer szerint egyetlen egy fajta részképességét összeméri másokkal. Erre a versenyre készülnek évekig, évtizedekig.
Ebből adódik, hogy akiknek nincs olyan részképessége, amihez van már kidolgozott szabályrendszer nem tud versenyezni. Például nincs verseny hátrafelé gyaloglásban, ellenségünkkel való jót tevésben. Nem mérik, hogy ki használja a legkevesebb illegális szoftvert és a többi.
Néha sokkal nagyobb tett egy versenyt végigcsinálni, mint megnyerni. Mi van, ha például valaki az RSG-ben az első percben elejti a szerét? Megnyerni nem fogja, az szinte biztos. Mégis, legalább akkora teljesítmény e hiba után folytatni a számot.
Szerintem igazságosabb lenne, ha a verseny lényege nem a nyerés lenne, hanem a részvétel, és lennének olyan versenyszámok, ahol új szabályok vannak. Csak úgy a játék kedvéért. Futás homokon. Futás vízben. És nem a gyorsaság lenne a lényeg, hanem valami más. Lelkes pedagógusok még szoktak ilyen játékokat kitalálni. És játéknak hívják, nem versenynek. Mert a verseny nálunk már mást jelent.