Mély benyomást tett rám, amikor az egyik tanárom honlapján azt olvastam, hogy ő szeret adót fizetni. Azonnal megértettem, hogy miért: „Add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené.” Így mondja Jézus Krisztus, leírták az evangelisták. Azt is írják: hogyha valaki kér tőled, adj kétszer annyit. Ez a rész pedig Jézus hegyi beszédéből való.
Persze bennem is ott van az elégedetlenség: elképesztő érzéketlen és kapzsi az állam. Az én pénzemet adják oda azoknak, akiket alapvetően nem érdekel Magyarország jövője, csakis az éppen aktuális érdekük. Az én pénzem megy be a Nemzeti Színházba, a Müpába amikor az emberek többsége soha, de soha el nem jut nemhogy ide, hanem a helyi színházba sem.
A vállalkozók teherbírását a végletekig kihasználja. Még controller voltam, amikor egy több milliárdos cég esetében kiszámoltam, mennyi pénzt fizettünk ki az államnak (ideértve az önkormányzatot is). Összeadtam mindent: nyereségadó, iparűzési adó, forgalmi adó, biztosítások, járulékok. Elképesztő felismerés volt, hogy a bevételünk legnagyobb része az államnak ment.
Most pedig én is kisvállalkozó vagyok, a pénzünket beosztjuk, néha alapvető dolgokra nem jut. Nem vagyunk ettől kevésbé vidámak, és ez többek közt annak is köszönhető, hogy megtanulunk családilag jól gazdálkodni a pénzzel. Ebből sok minden fakad: a pénz ésszerű beosztása, az ételeink megbecsülése, pazarlás leállítása, elromlott dolgok megjavítása és a többi.
Az államnak pedig a csekély jövedelmünk elképesztő arányát fizetjük ki. Mégsem panaszkodom, mert nem tesz jót az egészségünknek és a vidámságunknak. Leginkább pedig nem lopok, mert nem tesz jót a lelkiismeretemnek, és Jézushoz fűződő kapcsolatomnak. Ezzel persze jócskán elszigeteljük magunkat sok embertől, mert a panasz és lopás manapság már nagyon trendy.
Végül pedig miért szeretek adót fizetni? Mert amíg tudok adót fizetni, addig van mit ennünk, és van fűtött lakásuk. Aki már olvasta más írásaimat, tudja, hogy egész világnézetem összefoglalása ez a mondat: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass. A mindenséggel mérd magad.” József Attila írta, akinek havi kétszáz pengőnél többre sose telt Az a kétszáz pengő ma kb. 50 ezer forintnak felel meg, azaz a minimálbérnél is kevesebb.
Jó lenne lezárni ezt a rövid írást. Talán csak annyit összefoglalásul: Jártam boldogtalanul a Maldív szigeteken, ahol egyetlen egy nap ára százezer forint volt. És most élek boldogan Kaposváron, ahol ennyi pénzből két hétig eltartok egy ötfős családot. Ez utóbbit választottam, és választanám máskor is. Az viszont az én és mindenki felelőssége, hogyha már adva van a lehetőség, olyan kormányt válasszunk, amely becsületesen bánik a befizetett pénzünkkel.
