Gazdag szegénység

A Biblia Lázár és a gazdag jelenete talán korhű festményen

Nem kétséges, hogy Jézus szegény volt, és a követőit is szegénységre hívta. A leggazdagabb barátja: Zakeus is a vagyonának 50 százalékát osztotta meg, és ha valakit akár tévedésből is megcsalt 400 százalékot fizetett vissza.

Ennek ellenére a legtöbb hívő ember nem szegénységben él. És rá kellett jönnöm, hogy nekem azért könnyebb a szegénységre vágyakoznom, mert gyermekkoromban a szüleimmel is szegénységben éltem.

Gazdag szegénységnek hívom ezt, mert határozottan emlékszem a következő jelentre: A fénytelen, de nagyon szeretett nappali szobámban ültem, ahol a rózsabokorra és a tömérdek vadszőlőre volt kilátásunk. Már felsős voltam és valamiért szóba került a pénz. Dehát mi gazdagok vagyunk! — mondtam anyukámnak.Ő pedig tudtomra adta, hogy szegények vagyunk. Én csodálkoztam, és később rájöttem, hogy igencsak szegények voltunk. Én gyerekként ebből nemigen tapasztatlam meg semmit.

Persze nem voltam annyit a Balatonon, mint más osztálytársaim. De ők meghívtak, és azt a néhány napot is nagyon élveztem. Nem volt otthon színes tévénk és videójátékunk sem, de a meglévő játékokból planetáriumot barkácsoltam és a kölcsönkapott bakeliten (akkoriban még lemeznek hívták) a Világok harcát hallgattam, arra mozgott az összes csillag.

Így lehet, hogy a néhány évtizednyi gazdagság után felfedeztem Jézust. Megérintett, hogy mennyire szereti a szegényeket. Én is szegény szerettnék lenni, holott származásom, képességeim, lehetőségeim jó esélyt adnak arra, hogy életem végéig vagyonos ember maradjak.

 

Olvasóim ajánlják:

  • Szia Zoli!Nem írok nekrológot. Csak annyit, hogy ő is apa volt, mint én, és azért dolgozott, hogy az utcákat, épületeket mindenki tudja használni. Búcsú (Gabriel Garcia Marquez) Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem ...
  • Egy templom előtt csendben kb. 10 férfi áll és imádkozik. Férfi közösség jubileumára2022. április 2-án A férfikör 25 éves jubileumi zarándoklata alkalmából elhangzott beszéd.
  • Egy kislány hanyatt fekszik a magas fűben a mezei virágok közt. AlternatívákKét évtized ezoterikus utazás, két évtized katolikus élet után leírom az én alternatívámat a földi létünkről.
  • Grafika: egy hölgy a szőnyeg alá söpri a koszt. Szőnyeg alá söprés művészete33 évig hitetlen ember voltam. Hívőként összehasonlítom azt, miképp reagáltam régen egyes eseményekre, miképpen most, hívőként. Mindig is gyarkoroltam a szőnyeg alá söprés művészetét. Hála Istennek, lassan kezdem belátni, erre semmi szükségem nincs. Mi a szőnyeg alá söprés művészete? Amikor meghalt édesapám, tehetetlen voltam a bennem kavargó gondolatokkal, érzelmekkel szemben. Ez egyfajta szenvedés, ami néha még fizikai ...
  • Egy zsúfolásig megtelt templom hátulról a szentély felé, ahol misét mutatnak be. A zsinat munkájáhozEbben a bejegyzésben a Kaposvári Egyházmegyei Zsinat munkájához készített hozzájárulásaimat olvashatjátok el.
  • Festmény: Egy ember zuhan egy fényesség felé kitárt karokkal, bátran. A bátorságrólIdézet a filmből
  • Buda látképe az országház kupolájából a Margit híddal. Történetek az OrszágházbólFényképek segítségével kicsit átérezhetem azt, amit édesapám az Országházban megélt a II. világháborúban. A kupola tetején lévő kilátóba felmenni, és Munkácsy freskóját megmenteni.
  • Fiatalok egymás mellett, de a kütyüjükkel foglalkoznak, nem egymással. Csecsemőkortól mobilt!Alább olvasható és meghallgatható Simon Sinek 42 éves angol származású amerikai kommunikációs szakember, coach előadás arról, miben különbözik a gyermekeink generációja a mienktől, és hogyan segíthetünk nekik abban, hogy legyen önbizalmuk és erejük a sikerhez szükséges küzdelemhez.

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete