Selejtezek az irattáramban és kezembe került a fenti plakát. Mit tudok róla mondani? 1987-ben barátaimmal megalakítottuk a Prágai Sörlovagrendet.
Akkoriban kezdtem csak el olvasni Hrabalt, és felfedeztem, hogy hamarosan 75 éves lesz. Ezt elmondtam, és közösen elhatároztuk, hogy megünnepeljük. Szerveztünk egy eseményt Bohémia Budapesten címmel. Akkor még nem tudtuk, hogy a rendszerváltás közepén egy, az Egyetemi Színpad történetében is egyedülállóan sikeres estet sikerült összehoznunk.
Én a zenei részért feleltem. A Benkó Dixiland zenekart nem tudtuk volna megfizetni, de ajánlottak egy másik nagyon jó dixiland zenekart. A legnagyobb siker azonban az akkor még tiszta lappal rendelkező Konrád György, Demszky Gábor és Varga György kerekasztal-beszélgetése volt. Az egyetemi színpadra nem lehetett beférni.
Varga Györgyöt talán kevésbé ismerik. Ő a szabad Európa rádió munkatársa volt a Csehszlovák szekcióban. Rendszerváltás után pedig prágai nagykövet lett.
Nincs sok időm, csak emléket szeretnék állítani az első budapesti Bohémia rendezvénynek. Mióta ismét kápolna lett az Egyetemi színpad, sokszor voltam ott misén, és mindig eszembe jut ez az elképesztő este 1989 április 7-én.
Emlékül ide írom, kik voltak a Prágai Sörlovagrend tagjai abban az időben:
- Kocsis Péter
- Szilágyi Szabina
- Nagy Klári
- Urezki Zoltán
- Jokán Anita
- Pető Tóth Károly
- Losonczi Gyurka
- Dr. Pintér Sándor (nem a közismert)
- Dániel András (a plakát grafikája az ő munkája)
- Edelényi Zsolt
Sok mindent tudnék még mesélni, de most csak egyetlen egy képet osztok meg, melyet Pintér Sándor készített Prágában az egyik sörözőben (sok ilyen kép készült):