Sokan azt hiszeik, hogy ami sikeres, az jó és hasznos. Pedig előfordulhat, hogy a sikeres könyvek a legártalmasabb. Sőt, vannak kifejezetten mérgező könyvek, ilyen a Harry Potter is. Olvassunk inkább Gyűrűk urát helyette. Miért?

1. Mert sokak szerint sokkal izgalmasabb;
2. Mert európai kultúránk része;
3. Mert keresztény értékek kincsestára.

A Harry Potter (mint A Star Wars is) nem mese. Kovács Gábor katolikus pap sokkal jobban és részletesebben kifejti, milyen veszélyt rejt magában a könyv olvasása. Ami itt le van írva, az logikus, tudományos érvelés. A következőkben Kovács Gábor? Mágia és Hit c. e-könyvéből. , és a blogjáról a mágusmesék című bejegyzéséből idézek.

Miért is nem mese a Harry Potter?

Egyesek azt állítják, hogy a Harry Potter–könyvek ártatlan mesék. Elvégre a mese mindig tartalmazott mágikus elemeket, amilyen Csipkerózsika bűvös álma, vagy Aladdin csodalámpája. Ezeket azonban sose vettük komolyan. A gyerek, akinek meséltek, tudta jól, hogy a valóságban nincsenek „terülj-terülj” asztalkák vagy palackból előbújó szellemek. A mese elemei gyanánt elfogadta őket, de nem ösztönözték arra, hogy maga is varázsolni próbáljon. A mese nem próbál valóság lenni, magától értődően az irrealitás közegében mozog. Éppen ez teszi mesévé: a tudatosan vállalt képtelenség. A mesét nem lehet összetéveszteni a valósággal. Ha tehát a mesében mágia fordul elő, ez még nem jelenti a mágia helyeslését, vagy propagandát a varázslás mellett. Maga Rowling sem hisz abban a mesevilágban, amelyet könyveiben megteremtett. Ez a világ a fantáziában létezik, a valóságban nem.

Mi a mese és a mágia közti különbség

Most már világosabban meg tudjuk fogalmazni, mi a különbség a mese és a mágia között. A mese varázslataiban nem tételezünk föl okkult apriorit. Ha a mágikus asztal a „terülj-terülj asztalkám” varázsigére a mesében megterül, nem kérdezzük ennek okát, mert tudjuk, hogy valójában ez egyáltalán nem történik meg; az esemény csak a fantáziában igaz. Az ok nem létezik, mert az esemény sem létezik. A mágiában egészen más a helyzet: nem tudjuk ugyan, miért működik a varázslat, de bizonyos borzongással, kvázi-vallásos áhítattal övezzük azt a tényezőt, amely működővé teszi, vagyis az okkult apriorinak numinózus (istenség-szerű, istenséggel kapcsolatos) jelleget tulajdonítunk. Az „áhítat” abban nyilvánul meg, hogy intellektuális kontroll nélkül (apriori) elfogadjuk. Ez az okkult aprioritás a keresztény hit démoni utánzata.

A mágia és az okkultizmus a XXI. században

Egy barátom írta: „Mély benyomást tett rám 10 éves unokaöcsém, aki a 3. kötetet már csak nappali világosságban, két felnőtt jelenlétében merte kézbe venni, mert rettegett a sok sötét varázslattól, ami a könyvben előfordul, a többi kötetet pedig nem is olvasta már el.” Bizony Rowling asszony nem igen kíméli olvasói idegeit, különösen a negyedik kötet végétől, ahonnan kezdve igen gonosz dolgok történnek. Ennél azonban többről is szó van. A könyvben nagy vita folyik a mágia értékeléséről. A Harryt nevelő család gyűlöli és megveti a mágiát, elnyomja a szegény fiút, az olvasó pedig ösztönösen az ártatlan Harry oldalára áll. Annak a Harrynek oldalára, akinek igazi világa a varázslóiskola. Ezzel szimpatikussá válik az olvasó számára a mágia, s ellenszenvessé válnak azok, akik hallani sem akarnak a mágiáról. Ehhez még fontoljuk meg: olyan korban élünk, amely hátborzongatóan komolyan veszi, terjeszti és vallja a mágiát. Az olvasó, ugyanabban a könyvesboltban, ahol Jo Rowling meséit megvette, mágia-tankönyvek sorozatát is megvásárolhatja, Varázslatok könyve, Boszorkánykönyv és hasonló címekkel. Nem egy nemlétező, mesebeli boltba kellene mennie a varázslóiskola tankönyveiért: itt állnak a valóságos könyvespolcokon! Ebben a kontextusban vajon állítani lehet-e, hogy minden aggodalom nélkül adhatjuk Harry Pottert gyermekeink kezébe? Biztos-e, hogy Rowling leleményes varázsvilágának gazdagon feldíszített épülete mindenestül az irrealitás talaján áll? Nem csoda, hogy sok keresztény a leghatározottabban kijelenti: a Potter-szága mágia, s mint ilyen, elutasítandó.

A Harry Potterben jelen lévő okkultizmus és az Istenhit különbsége

A mágia a valóság mélyén rejlő misztérium manipulatív megközelítése. Egy mágikus formula vagy eljárás nem logikai vagy természettudományos alapon működik, hanem valamilyen nem-ellenőrzött, rejtett (latinul: okkult), mégis eleve (apriori) érvényesnek feltételezett princípium alapján. Ez az okkult apriori külsőre hasonlít a keresztény hithez, ám lényegét tekintve élesen különbözik attól. A keresztény hit elismeri ugyan, hogy a valóság mélyén rejtőző misztérium túlnő az értelmi belátás határain, de a misztériummal való találkozásig megtett útja az értelem eszközeivel ellenőrizhető, s miután felismerte, hogy e misztériumban egy határtalan személyesség, egy abszolút Másik szólítja őt, bizalmat szavaz neki, mert az Abszolútum elégséges és cáfolhatatlan. Isten, lényege szerint, egyáltalán nem „okkult”, ellenkezőleg, ő határtalan világosság – csak a mi látásunk korlátozott. Ezzel szemben a mágia egy sötét világba vezet, ahonnét rejtett erők szabadulnak föl, melyek a megfelelő varázstechnika alkalmazásával mozgásba hozhatók. A keresztény hívő nem manipulálni próbálja Istent, hanem teljesen rábízza magát, kezébe adja a kontrollt, kiszolgáltatja magát neki.

Az olvasó azonosul a boszorkánnyal

Az olvasó egy spontán lélektani mechanizmus folytán azonosul a történetek hősével, Harryvel, aki a mágia révén talál elégtételt a muglik világában őt sújtó mellőzésért és megvetésért. Hány gyermekben – és hány felnőttben? – élnek kompenzációs vágyálmok a való élet frusztrációi nyomán, hányan kívánják ösztönösen Harry magasabbrendűségét, amit a varázserő teremt meg? S vajon hányan fogják képzeletben előrántani varázspálcájukat és az őket terrorizálókra szegezni azt a Crucio! varázsigével, amely szörnyű kínokat okoz? A sorozat ötödik darabjában (Harry Potter és a Főnix Rendje) a jó és gonosz varázslók úgy lövöldözik egymásra az átkokat a nagy összecsapás során, mint vadnyugati cowboyok a revolvergolyókat. A hatodik kötetben (Harry Potter and the Half-Blood Prince) a menekülő Snape (a magyarban: Piton) úgy veri vissza a rá irányzott átkokat varázspálcájának egy-egy ügyes mozdulatával, mint valami vívóbajnok. Az ifjú olvasó, aki a múlt században Sólyomszem hosszú puskáját irigyelte, ebben a New Age-es évszázadban Potter varázspálcáját fogja irigyelni.

XVI. Benedek pápa véleménye Harry Potterről

A pápa az alábbi levelet írta egy katolikussá lett német írónőnek: „Jó az, hogy a Harry Potter dolgokra fényt derít, mert azok kifinomult csábítások, amelyek észrevétlenül és éppen ezért mélyen hatnak, és lerombolják a lélekben a kereszténységet, mielőtt egyáltalán kellően felnövekedhetett volna. ”

Személyes befejezés

Engem senki sem figyelmeztetett annak idején arra, hogy vigyázzak arra, mit olvasok, mit nézek meg, pedig nagyon sok jót tettek volna velem, ha megteszik. Most én figyelmeztetem azokat, akik erre nyitottak, akik kicsit is gondolkoznak: Legyetek résen: a baj nem mindig csőstül jön, hanem néha már jó előre elkészítjük az utat neki, és csak később jövünk rá, mekkorát hibáztunk. Legyünk résen! A siker nem egyenlő azzal, hogy valami értékes és hasznos.
Ha szeretnél még a témával fogalkozni olvasd el a Star Warsról írt bejegyzésemet!