Miért neveljünk közösségi oldalak és mobiltelefon nélkül?

Ez főképp a képernyőolvasót használók miatt, de vagyunk néhányan, akik nem akarják megnézni, csak átfutni, miről is szól.

Simon Sinek: A dolgozó Y-generációról

Mi is az az Y-generációs probléma? Láthatóan az 2004-ben és később született Y-generáció nehezen kezelhető. Szemükre hányják, hogy önrendelkezők, önimádók, önzők, figyelemhiányosak, lusták, de az önrendelkezés a lényeg. És mivel annyira összezavarják a vezetőket, a vezetők kérdezik meg őket, hogy mit akarnak.

Az Y-generáció azt feleli, hogy olyan helyen akarnak dolgozni, aminek célja van, ez tetszik, „hatást” akarnak gyakorolni, bármit is jelent ez, ingyenkaját és babzsákot akarnak. Ha pedig valaki megfogalmaz valamilyen célt, rengeteg kaja és babzsák lesz, de valamilyen oknál fogva mégsem boldogok. Ez azért van, mert van egy hiányzó darab. Tapasztalatom szerint ezt négy részre tudom lebontani. Négy dologról, négy jellemzőről van szó. Az egyik a nevelés, egy másik a technológia, a harmadik türelmetlenség, a negyedik pedig a környezet.

Az Y-generáción belül túl sokan – ezt nem én mondtam – rossz nevelési stratégiák áldozatai. Például folyton azt mondták nekik, hogy ők különlegesek, azt mondták nekik, hogy bármit megkaphatnak az életben, csupán azért, mert akarják. Néhányan kiemelt osztályba kerülnek, nem azért, mert megérdemlik, hanem azért, mert a szüleik panaszt tettek, és néhányan érdemtelenül kaptak ötöst, csak mert a tanáruk nem akart a szülőkkel vesződni. Egyes gyerekek részvételért kaptak érmét, azért, mert utolsóként értek be.

A tudomány világosan kimondja, hogy ez leértékeli a keményen dolgozók esetében az érmét és a jutalmat, sőt, az utolsóként beérkezőt zavarba hozza, mert tudja, hogy nem érdemli meg, és még rosszabbul érzi magát.
Ha megnézzük ezeket az embereket, amikor leérettségiznek és állást kapnak, kilépnek a nagybetűs életbe, és azonnal rájönnek, hogy nem különlegesek, anyjuk nem tudja az útjukat egyengetni,
nem kapnak semmit, ha utolsók lesznek, és persze nem kaphatnak meg bármit, amit csak akarnak. Teljes önképük egy pillanat alatt omlik össze.

Így aztán van egy teljes generáció, ami az előző generációkhoz képest rosszabbul becsüli meg önmagát. Ráaadásul Facebook és Instagram világban növünk fel, más szóval értünk ahhoz, hogy filtereket rakjunk a dolgokra. Értünk ahhoz, hogy megmutassuk az embereknek, milyen szép az élet, akkor is, ha depressziósak vagyunk. Mindenki úgy tesz, mintha vagány lenne, mintha mindent tudna. A valóság pedig az, hogy aligha vagányak, és a legtöbbnek fogalma sincs a dolgokról. Amikor tapasztaltabbak azt mondják: mit kellene tennünk, az így hangzik: ez az, amit tennetek kell, és fogalmuk sincs a dologról.

Van tehát egy teljes generáció, ami kevésbé becsüli meg magát, mint az előző generációk, ez nem az ő hibájuk, rossz volt a nevelési mód. Ehhez jön még a technológia. Tudjuk, hogy a közösségi háló és a mobiltelefon használata vegyi anyagot, ún. dopamint szabadít fel. Ezért jó érzés az, ha valaki üzenetet kap. Mindenki volt már úgy, hogy egy kicsit rossz kedve volt, magányos volt, és 10 üzenetet is küldött 10 barátnak: szia, szia, szia, szia, szia. Mert jó érzés, ha választ kapsz. Ezért számoljuk a lájkokat, ezért nézzük meg tízszer is, hogy nő-e az aktivitás, ha az Instagramunk lassul, tudni szeretnénk, hogy valami rosszat csináltunk-e, vagy már nem szeretnek bennünket.

Fiatal srácok számára traumát jelent, ha törlik őket az ismerősök közül. Tudjuk, ha figyelemben részesülünk, az jó érzés, dopamin szabadul fel, és ezért megyünk folyton vissza. Dopamin pontosan az a vegyi anyag, ami akkor vált ki jó érzést, ha dohányzunk, iszunk, szerencsejátékot játszunk. Más szavakkal rendkívül nagy függőséget okoz.

Korhatárt szabunk a dohányzásra, szerencsejátékra, alkoholfogyasztásra, de nincs korhatár a közösségi hálón és a mobiltelefon használatában. Pedig az olyan, mintha kinyitnánk a bárszekrényt,és azt mondanánk a tinédzser gyerekünknek: Ha ez a kamaszkori dolog annyira lehangol, szolgáld ki magad. Alapjában véve pontosan ez történik. Pontosan ez történik. Egy teljes generáció fér hozzá egy függőséget okozó, bódító vegyi anyaghoz, a dopaminhoz a közösségi hálón és mobiltelefonon keresztül, miközben a kamaszkor komoly nehézségein mennek át.

Miért is fontos ez? Szinte minden alkoholista tinédzser korában fedezte fel az alkoholt. Amikor még nagyon fiatalok vagyunk, egyedül a szüleink engedélyére van szükségünk, és miközben a kamaszkoron átesünk, egyre inkább a társaink helyeslésére van szükségünk. Ez nagyon frusztráló a szüleink számára, és nagyon fontos nekünk. Így tudunk asszimilálódni a közvetlen családunkon kívüli világba és a szélesebb közösségbe. Életünk rendkívül stresszes és gondterhes időszaka, és elvárás, hogy a barátainktól tanuljunk, bennük bízzunk. Egyesek teljesen véletlenül fedezik fel az alkoholt, a dopamin bódító hatásait, ami segít nekik a kamaszkorral járó stressz és gondok leküzdésében. Sajnos ez beprogramozódik az agyukba, és életük hátralevő részében, amikor komoly stressz éri őket, nem emberhez fordulnak, hanem a palackhoz.

Szociális stressz, pénzügyi stressz, karrier stressz, mindezek elsődleges okai az italozásnak. Arról van szó, hogy mivel korlátlan hozzáférést engedünk nekik ezekhez az eszközökhöz és médiákhoz,
azok beprogramozódnak az agyukba, és azt látjuk most, hogy ahogy nőnek fel a gyerekek, túl sokan nem tudják, hogyan alakítsanak ki mély, értelmes kapcsolatokat. Ők mondják, nem én.

Elismerik, hogy számos kapcsolatuk felszínes, elismerik, hogy nem számítanak a barátaikra, nem bíznak bennük. Szórakoznak a barátaikkal, de azt is tudják, hogy barátaik mást választanak, ha valami jobb jön. Nincsenek mély, értelmes kapcsolatok, mert sohasem gyakorolták ismereteiket, és ami még rosszabb, nincs bennük küzdő szellem, hogy megoldják a stresszhelyzetet. Így amikor komoly stresszhelyzet kezd kialakulni az életükben, nem emberhez fordulnak, hanem eszközhöz, közösségi hálóhoz, olyan dolgokhoz fordulnak, amelyek átmeneti enyhülést kínálnak.

Tudjuk, a tudomány egyértelműen kimondja, hogy azok, akik több időt töltenek a Facebookon, nagyobb arányban szenvednek depresszióban, mint azok, akik kevesebb időt töltenek rajta. Mértékkel ezek a dolgok nem rosszak. Az alkohol nem rossz, a túl sok alkohol rossz. A szerencsejáték szórakoztatni a túl sok szerencsejáték veszélyes. Semmi baj sincs a közösségi hálóval és a mobiltelefonnal, a mértékkel van baj. Ha egy barátoddal vacsorázol, és közben üzenetet írsz valakinek, aki nincs ott, az már baj. Ez már függőség. Ha olyan emberekkel van megbeszélésed, akiket meg kellene hallgatnod, akikhez beszélned kell, és az asztalra teszed a telefonodat, akár előlapjával felfelé, akár lefelé, nem számít, tudatalatti üzenetet küldesz a szobának: egyszerűen nem vagytok annyira fontosak.

Erről van szó. És az a tény, hogy nem tudod eltenni a telefonodat, azt jelenti, függő vagy. Ha felébredsz, és a telefonodat nézed meg, mielőtt a barátnődnek, barátodnak vagy házastársadnak jó reggelt mondanál, akkor függő vagy. És mint minden függőség, idővel tönkreteszi a kapcsolatokat, időt rabol, pénzbe kerül, és az élet rosszabbá válik. Van tehát egy generáció, amely kevésbé becsüli meg magát, nincs küzdőszelleme a stresszhelyzet leküzdésére, és még ehhez jön hozzá a türelmetlenség érzése. Az azonnal kielégítés világában nőttek fel. Akarsz valamit venni, felmész az Amazonra, és másnap megérkezik. Meg akarsz nézni egy filmet, bejelentkezel, és megnézed, nem nézed a vetítési időt. Ha TV-sorozatot akarsz nézni, mulass. Még csak nem is kell hétről-hétre követned. Ismerek olyanokat, akik évadokat hagynak ki, hogy mindjárt az évad végét élvezhessék. Azonnali kielégítés. Randizni akarsz? Meg sem kell tanulnod, hogyan legyél… Még csak gyakorolnod sem kell ezt a képességet. Nem kell kényelmetlenül érezned magad, mert igent mondasz nem helyett, vagy nemet igen helyett. Húzd jobbra. Zsupsz. Már kész is.

El sem kell sajátítanod a szociális küzdési technikákat. Bármit akarsz, azonnal megkaphatod. Bármit, amit akarsz. Azonnal kielégülés. Kivéve a munkával való elégedettséget és a kapcsolatok megszilárdítását. Ezekre nem törekednek, mert ezek lassú, bonyolult, kényelmetlen, zűrös folyamatok. Folyton olyan csodálatos, idealisztikus, keményen dolgozó, okos srácokkal találkozom, akik éppen most végeztek, és első állásukat töltik be, és amikor leülök velük és megkérdezem, hogy megy a munka, ezt mondják: „Azt hiszem, felmondok.” Megkérdem: De hát miért? Ők pedig: Senkit sem nyűgözök le. Én meg: De hát csak nyolc hónapja vagy ott…

Olyan, mintha egy hegy lábánál állnának, és elvont fogalmuk lenne arról, hogyan akarják lenyűgözni a világot. Az pedig a hegycsúcs. Amit nem látnak, az maga a hegy. Nem számít, hogy gyorsan vagy lassan jutsz fel a hegyre, de a hegy akkor is ott van.

Amit ennek a generációnak meg kell tanulnia, az a türelem. Az, hogy olyan dolgok, amik valóban számítanak, mint a szerelem, a munkával való elégedettség, öröm, az életszeretet, önbizalom, tapasztalatok, e dolgok közül bármelyik időt igényel. Néha egyes dolgokat fel lehet gyorsítani, de a teljes út fáradságos, hosszú és nehéz, és ha nem kérsz segítséget és nem sajátítod el a képességeket, akkor lezuhansz a hegyről.

A legrosszabb esetben, amit máris látunk, megnő az öngyilkosságok száma ebben a generációban, megnő a drogtúladagolás miatti halálesetek száma, egyre több srác esik ki az iskolából,vagy depresszió miatt hiányzik az iskolából. Ez új. Valóban rossz a helyzet. A legjobb eset az, ha egy teljes generáció nő fel és éli le életét úgy, hogy sohasem talál igazi örömöt.Sohasem teljesednek ki igazán a munkában vagy az életben, egyszerűen végigsodródnak az életen, és csak annyit mondanak, hogy rendben. Milyen a munkád?
Minden rendben van, ugyanaz, mint tegnap. Milyen a kapcsolatod? Rendben van.

Ez a legjobb eset. Ez pedig a negyedik ponthoz vezet, ami a környezet. Ezeket a csodálatos, fiatal, fantasztikus srácokat, akik egyszerűen a rossz nevelés áldozatai és nem ők hibásak, nagyvállalati környezetbe helyezzük, ami többet törődik a számokkal, mint a srácokkal. Többet törődnek a rövid távú haszonnal, mint ezeknek a fiatalembereknek a hosszú távú életével. Többet törődünk az évvel, mint egy egész élettel.

Olyan nagyvállalati környezetbe helyezzük őket, ami nem segíti az önbizalmuk megerősítését. Nem segíti őket az együttműködés képességének elsajátításában. Nem segítik őket abban, hogy legyőzzék a digitális világ kihívásait és nagyobb egyensúlyt érjenek el. Nem segítik őket az azonnali kielégülés iránti igény leküzdésében, nem tanítja meg nekik, hogy a kitartó, kemény munkából származó örömök, elismerés, beteljesedés nem érhetők el egy hónap de még egy év alatt sem.

Nagyvállalati környezetbe vetjük őket, és a legrosszabb az, hogy ezért magukat vádolják. Azt hiszik, hogy saját maguk alkalmatlanok. Ez pedig továbbrontja a dolgokat. Azért vagyok itt, hogy megmondjam nekik, nem ők a hibásak. Hanem a nagyvállalatok, a nagyvállalati környezet, a mai világban a megfelelő vezetőség teljes hiánya az, ami velük ezt éreztetni. Rosszul nevelték őket, és utálom ezt mondani, de a vállalatok feladata …, szívás, mert nincs más lehetőségünk, ez van, bárcsak a társadalom és a szüleik jobban végezték volna a dolgukat, de nem így történt, ezért a vállalatoknak és nekünk kell helyretennünk a dolgokat.

Nagyon keményen kell dolgoznunk olyan módszerek kitalálásán, amikkel erősíthetjük az önbizalmukat, nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy megtanítsuk nekik azokat a szociális készségeket, amelyek kimaradtak. Nem lehet mobiltelefon a tárgyalóteremben. Egyetlenegy sem. Nem arra gondolok, amikor kint ülsz, és várakozás közben üzeneteket küldesz, arra gondolok, hogy amikor ülsz és vársz arra, hogy elkezdődjön a megbeszélés, ezt csinálod…kezdődik a megbeszélés, rendben van. Kezdjük el a megbeszélést. Nem, nem így jönnek létre a kapcsolatok. Ne feledjük, az apró dolgokról beszéltünk.

A kapcsolat így jön létre: Várjuk, hogy elkezdődjön a megbeszélés, és megkérdezzük:
Hogy van apád? Azt hallottam, kórházban van. Jól van, köszönöm a kérdésedet. Most már otthon van.
Ennek örülök. Ez tényleg nagyon csodálatos. Így van, tényleg megijedtünk.
Így lehet kapcsolatokat alakítani: Megcsináltattad már a jelentést? Jaj, nem, teljesen megfeledkeztem róla. Segítek neked. Hadd segítsek. Tényleg?

Így alakul ki a bizalom. A bizalom nem egyszerre, egy nap alatt jön létre. Még a rossz idők sem alakítják ki azonnal a bizalmat. Ez egy lassú, stabil állandó folyamat, és olyan mechanizmusokat kell létrehoznunk, ahol hagyjuk, hogy ezek az ártalmatlan kölcsönhatások megtörténjenek. De amikor mobiltelefont viszünk a tárgyalóterembe, ezt csináljuk….

Jól van, kezdjük el a megbeszélést. A kedvencem az, amikor ott van a mobiltelefon, és ezt csinálod… Megint cseng. Nem fogom most felvenni. Mr. Nagylelkű. Amikor a barátaimmal megyek szórakozni, vacsorázni megyek velük, otthon hagyjuk a mobiltelefonunkat. Kit hívjunk? Talán egyikünk hozza a telefonját arra az esetre, ha az Ubert akarjuk hívni. Vagy lefényképezzük a vacsoránkat.

Idealista vagyok, de nem vagyok őrült. Tényleg nagyon jól nézett ki. Egy telefont viszünk. Olyan, mint az alkohol. Az ember azért viszi magával az alkoholt, mert nem bízunk meg az akaraterőnkben.

Nem vagyunk elég erősek. De amikor megszabadulunk a kísértéstől, sokkal könnyebbé válunk. Amikor azt mondod: Ne nézegesd a telefonodat, az emberek kimennek a fürdőszobába, és mi az első dolguk?
Mert szeretnék egy pillanatra körülnézni az étteremben, de ha nincs nálad a telefon, egyszerűen élvezheted a világot. Mert ott történnek a dolgok. Nem a folyamatos a lekötöttség az,
amikor az innovációt és az ötletek születnek. Az ötletek akkor születnek, amikor gondolataink elkalandoznak, és meglátunk valamit, és azt gondoljuk: Fogadok, ezt meg lehet csinálni… Ezt nevezik innovációnak. De mi elmulasztjuk ezeket az apró pillanatokat. Senkinek sem szabadna az ágya mellett töltenie a telefonját. A nappaliban kell töltenünk. Szabaduljunk meg a kísértéstől. Amikor éjszaka felébredsz, mert nem tudsz aludni, így nem fogod a telefonodat megnézni.

Mert ront a helyzeten. De ha a nappaliban van, akkor nyugton maradsz, akkor rendben van. Van aki azt mondja, de az az ébresztőórám. Vegyél ébresztőórát. Csak nyolc dollárba kerül.
Veszek neked egyet.

 

Fordításért hálás köszönet Sevaster1-nek. További feliratozott videói a YouTube-on.