Csak tudjuk, hogy milyen árat fizetünk azért, ha kiabálunk a gyerekünkkel.

Mióta a fiam felsőbe jár és szembesülök azzal, hogy többet kell tanulnia, sokat gondolkozom azon, hogyan és mint motiváljam őt.

Az elsők közt volt a már tradicionálisnak mondható erőszakos módszer. Ennek a módszernek a jellemzője a kiabálás, a fenyítés, a büntetések alkalmazása a nem tanuló diákok ellen. Természetesen ezt nem lehet mind egy kalap alá venni. Függ az adott helyzettől, az adott módszertől. Most arról a kiabálásáról beszélek, amit némelyek szinte kizárólagosan és elsődlegesen használnak a nem kívánt viselkedés megakadályozására vagy megszüntetésére.

Szerintem a bölcs nevelő fokozatosan emeli a tétet, amelyet a gyerek azért kap, mert úgy viselkedik, ahogy azt tiltott. Azonban sokszor már az első alkalommal kiabálok, és mások is így tesznek. Aztán mivel rájövünk, hogy a kiabálás működik, ezért legközelebb szinte természetes nevelési módszerré válik.

Az azonnali kiabálás nyilván elképesztőhatékony. Ha valakit leordítanak azért mert rossz jegyet hoz haza, az legközelebb mindent megtesz, hogy ne hozzon haza rossz jegyet. Ha kell hamisítja, vagy lekenyerezi a tanárt. A cél az, hogy ne jelenjen meg többet a rossz jegy az ellenőrzőben és a hozzá tartozó kiabálás elmaradjon.

A tapasztalatot azt mutatja, hogy néha szükséges ez a hatékony módszer. Ha a gyerekünk a a testvére felé rohan egy éles késsel, nyilván nem lehet bölcs nyugodtsággal közölni vele: Gyermekem, ez nem a legjobb ötlet. Kérlek szépen tedd le az éles kést. Lehetőleg azonnal. Éppen ezért lenne szükséges a kiabálást az éles helyzetekre tartogatni, nehogy elkopjon az ereje.

A kiabálás módszere hatékony, de ennek nagy ára van. Az egyik legfontosabb a belső motiváció rombolása. Az ember felnőtt életének az adja a boldogságát, hogy motivált valamiben, amiben sikeres. Már nem titok, hogy a magyar lakosság legalább 80 százalékából hiányzik ez a motiváció. A gyerek, aki az erőszakosságtól vagy a büntetéstől való félelemből tanul, jó eséllyel abba is hagyja a tanulást, amint kezelni tudja. Egyik ismerősöm például kung fu-t kezdett tanulni, hogy az őt bántalmazó apukája ellen fel tudjon lépni. De mondhatnám az elképesztő intelligens apukámat, aki amint kikerült nagyapám terrorja alól, abbahagyta a tanulást, holott simán benne volt egy tudományos akadémiai tagság is.

Egy másik (de nem utolsó) mellékhatása pedig a célok eszközök felé helyezése. Ugye tudjuk, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Az erőszakos nevelésben részesülők ezt nem tudják megvalósítani, hiszen nekik egyértelműen megmutatták, hogyha nem teljesítik a célt, akkor bármilyen bántó és megalázó eszközt be lehet vetni. Éppen ezért ők is így fognak tenni. Ha tehetik, még a tanárokat is megvásárolják készpénzért. Felnőttként pedig mindenkit, akire szükségük van a céljaik elérésében. Ezt nevezik korrupciónak. Jellemző ez a magyar emberekre?

Ha ebben a rövid írásban valaki azt az utalást véli felfedezni, hogy az erőszakos nevelési módszerek összefüggésben vannak a mai magyar emberek depressziójával és korrupciójával, akkor valamit kezd kapisgálni. Persze ez csak az én véleményem, de ha egy doktori disszertációt írnék róla, akkor is csak néhányan hinnék el.

Az erőszakos nevelés, mint mondtam már a kiabálás is, nem kell szíjjal verni. Ha valakit így nevelünk, akkor az olyan, mintha vontatnánk egy olyan autót, amit akár be is indíthatnánk.

Én sem tudtam még megtanulni az erőszakmentességet. Aki viszont keresi a jó megoldást, előbb-utóbb meg is találja.

Pio atya kilencede alapján imádkozhatjuk: Jézusom, Te mondád: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodom, és kérem a kegyelmet, hogy mutasd meg, hogyan neveljem gyermekeimet, hogy talpig emberek lehessenek, amilyenekké te alkottad őket.