Néhány gondolat a segítésről

Sokan azt gondolják, hogy akit segítünk, az legyen hálás. Ehelyett pedig a segítettek sokszor hálátlanok. Tényleg hálátlanok?

A plébániámnak felajánlottam, hogy akadálymentesítem a honlapját, vagy készítek egy újat kedvezményesen. Elutasították azzal, hogy csak ingyen munkát fogadnak el. Aztán kaptam tőlük egy zsák krumplit. Furcsa volt. Gondolkoztam, hogy miért és erre jöttem rá: én nem akarok adományból élni, hiszen egy értékes munkát tudok végezni. A munkámért viszont elkérem a jogos bérem – ez egy abszolút bibliai alapú igény.

Azért segítés sokszor egyfajta elutasítás is, mert azt üzeni: “nélkülem nem boldogulnál”. Minden embernek viszont alapvető igénye, hogy felfedezzék az értékeit, és igényt tartsanak rá. Ha pedig tesz valamit, akkor munkájáért megkapja a jogos bért is.

Csak azért rossz dolog segítettnek lenni, mert a legtöbbször ez elutasítást jelent. Ezért hálátlanaz, akit segítünk. Nem azt kapja, amire legbelül vágyik. Ha úgy segítenek, hogy közben elismerik azt, hogy értékes vagyok, akkor az ember általában hálás. Nem mindig, ahogy ezt a Bibliából szintén megtudhatjuk.

Most jutott eszembe egy másik sztori: 2000-ben Rómban voltunk zarándokolni. Egy vak nyugdíjas egy Erika nevű hölgy és én. A Szent Péter téren a vaknak el kellett mennie WC-re. A WC előtt kígyózó sor volt. Odamentünk a sor elejéhez és megkértem, hogy engedjék meg a vaknak, hogy bemenjen. Erika ki volt akadva rám. Azt mondta, hogy ezzel megbélyegzem a vak embert. Hiszen attól, hogy vak, ugyanúgy végig tudja állni a sort, mint a többi ember. Tovább beszéltünk erről, és be kellett látnom, hogy mindenkinek csak abban van szüksége segítségre, amiben egyedül nem boldogul. Ha a vak embert el kell kísérni a WC-ig, mert egyedül nem tud. De amit már maga el tud végezni, azt rá kell bízni.

Sokáig ingyen készítettem honlapokat. Ma már nem vállalom el senkinek se, és nem azért, mert megkeményedett a szívem, hanem azért, mert a munka megbecsülésének egyik módja a pénz. Ettől kezdve a pénz összege nyilván a lehetőségekhez mért. De sose felejtem el, hogy mennyire boldog voltam, amikor megkaptam életem első jutalmát: 30 ezer forintot, ami 90-ben sem volt olyan nagy pénz, egy bankhoz képest meg végképp nem sok. Egyszerűen az volt az üzenete: jól csináltad, amit eddig csináltál, és fontos vagy nekünk.

Nem kell segítség annak, aki boldogulna maga is, hanem az kell, hogy elismerjék a munkáját, elismerjék őt mint ember. Szerintem ez ennyire egyszerű, mégsem megy nekünk.