Néhány gondolat a segítésről

Sokan azt gondolják, hogy akit segítünk, az legyen hálás. Ehelyett pedig a segítettek sokszor hálátlanok. Tényleg hálátlanok?

A plébániámnak felajánlottam, hogy akadálymentesítem a honlapját, vagy készítek egy újat kedvezményesen. Elutasították azzal, hogy csak ingyen munkát fogadnak el. Aztán kaptam tőlük egy zsák krumplit. Furcsa volt. Gondolkoztam, hogy miért és erre jöttem rá: én nem akarok adományból élni, hiszen egy értékes munkát tudok végezni. A munkámért viszont elkérem a jogos bérem – ez egy abszolút bibliai alapú igény.

Azért segítés sokszor egyfajta elutasítás is, mert azt üzeni: “nélkülem nem boldogulnál”. Minden embernek viszont alapvető igénye, hogy felfedezzék az értékeit, és igényt tartsanak rá. Ha pedig tesz valamit, akkor munkájáért megkapja a jogos bért is.

Csak azért rossz dolog segítettnek lenni, mert a legtöbbször ez elutasítást jelent. Ezért hálátlanaz, akit segítünk. Nem azt kapja, amire legbelül vágyik. Ha úgy segítenek, hogy közben elismerik azt, hogy értékes vagyok, akkor az ember általában hálás. Nem mindig, ahogy ezt a Bibliából szintén megtudhatjuk.

Most jutott eszembe egy másik sztori: 2000-ben Rómban voltunk zarándokolni. Egy vak nyugdíjas egy Erika nevű hölgy és én. A Szent Péter téren a vaknak el kellett mennie WC-re. A WC előtt kígyózó sor volt. Odamentünk a sor elejéhez és megkértem, hogy engedjék meg a vaknak, hogy bemenjen. Erika ki volt akadva rám. Azt mondta, hogy ezzel megbélyegzem a vak embert. Hiszen attól, hogy vak, ugyanúgy végig tudja állni a sort, mint a többi ember. Tovább beszéltünk erről, és be kellett látnom, hogy mindenkinek csak abban van szüksége segítségre, amiben egyedül nem boldogul. Ha a vak embert el kell kísérni a WC-ig, mert egyedül nem tud. De amit már maga el tud végezni, azt rá kell bízni.

Sokáig ingyen készítettem honlapokat. Ma már nem vállalom el senkinek se, és nem azért, mert megkeményedett a szívem, hanem azért, mert a munka megbecsülésének egyik módja a pénz. Ettől kezdve a pénz összege nyilván a lehetőségekhez mért. De sose felejtem el, hogy mennyire boldog voltam, amikor megkaptam életem első jutalmát: 30 ezer forintot, ami 90-ben sem volt olyan nagy pénz, egy bankhoz képest meg végképp nem sok. Egyszerűen az volt az üzenete: jól csináltad, amit eddig csináltál, és fontos vagy nekünk.

Nem kell segítség annak, aki boldogulna maga is, hanem az kell, hogy elismerjék a munkáját, elismerjék őt mint ember. Szerintem ez ennyire egyszerű, mégsem megy nekünk.

Olvasóim ajánlják:

  • EgypercesekRövid írások, amelyek valahogy kipattantak a fejemből.
  • Egy szürke öltönyös férfi a felolvasóasztalnál áll és beszél egy gyöngyörű templomb szentélyében. VonzásbanA kaposvári egyházmegyei zsinat szentmiséje előtt elhangzott tanúságtételem. Arra kértek fel, hogy beszéljek röviden arról, mi vonzott az egyházba.
  • Egy tigris fekszik aléltan egy fiatalember ölében, mintha csak egy kiscica lenne. Ezoterika a ParkeremJóga, Popper Péter, Pi élete és Assisi Szent Ferenc együtt egy bejegyzésben, és végül minden érthető lesz.
  • A zongora billentyűin egy hangya méretű ember ül. A zongorám történeteMi közöm van a zongorához? Miért van zongoránk? Miért nem adtam el? Mire használjuk? Ehhez hasonló kérdésekre is válaszolok. Mert ez a bejegyzés rólam és a zongorámról szól.
  • A barnára-sötétbarnára sült kenyér megkenve vízzel. KenyérsütésMegkértek, hogy írjam le, hogyan készítem a kenyeret, amelyet általában nagyon szeretnek azok, akiknek jut belőle.
  • Egy anyuka két kisgyerekével tévét néznek együtt. Értékes filmek kisgyerekeknekNagyon sokat kerestem és még most is kutatom azokat a filmeket, amelyek valóban segítenek emberré válni a gyermekeimnek. Kevés listát és útmutatást találtam erre az interneten. Az enyéimet megosztom azokkal, akinek fontos, hogy a film necsak szórakoztasson, de segítsen a gyerekeknek irányt mutatni. Ebben a bejegyzésben a 4-8 éves korosztály számára írok filmeket.
  • Egy Szentírás drap borítóban Új és hatalmas!Egy élőszóban előadott tanúságtételem arról, mit tett velem a Katolikus Egyház tanítása, és mi köze van ennek Kafarnaumhoz és Jézushoz.
  • Biciklizem, hátamon batyukötésben a kislányom, rajta hordozóskabát. Kerékpáron hordoztam8 éven keresztül hordoztam kisgyermekeimet hátamon . A világ legegyszerűbb, legkényelmesebb és legbiztonságosabb gyermekhordozása volt számomra egész addig, amíg egy rendőr megállított.
  • Assisi Szent Ferenc portréja A szegénység menőÖnkéntes szegénység? Soha nem volt népszerű, pedig a derűs és boldog életnek ez az egyik titka.
  • + gyerekugrál a trambulinban, csurom vizesek. A rózsa virágzik. Mit kívánok a gyerekeimnek?Az én válaszom nem az, hogy sikert, boldogságot és egészséget. Ennél sokkal egyszerűbb és sokkal többet érő kincset kívánok nekik.

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete