Pio atya Magyarországról

Egy nő egy kalitkát tart feltartott kezében, amiből kirepül egy madár.

Sokan talán még nem ismerik, hogy Pio atya mit mondott:

Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!

A Magyar Katolikus Püspöki Kar hírporálja szerint ez a prófécia hiteles: ea szenttéavatási eljárás dokumentumai között szerepel, a positio második kötetének 1638. oldalán. Bizonyos tekintetben nem annyira fontos, hogy Pio atya mondott-e ilyet vagy más találta ki. Olyan, mint a horoszkóp: szükségünk van valamire, ami úgy véljük, igaz lehet. Elég az, ha valaki kikapcsolja a tévét, imádkozik és Isten akaratát keresi. Ekkor kezdi majd észrevenni, hogy mi folyik körülötte és ő maga fog a magyar nemzet nagyhatalmú őrangyalainak segítségéhez folyamodni.

Pio atyával kapcsolatosan sokkal fontosabb mindennél, hogy imádkozó, miséző és gyóntató pap volt. Ez volt az élete. Ahogy a katolikus tanításban áll: hitt az angyalokban, és hitte azt is, két féle angyal létezik. Az egyik fajta az ember kárára akar lenni. Aki hisz az angyalokban nem árt, ha eszébe vési: nem minden angyal szent angyal.

Ha angyaloknál kérünk közbenjárást, csakis az őrangyalokhoz forduljunk. Ha nem vagyunk biztosak benne, akkor eltudjuk dönteni abból, hogy mit sugalmaz nekünk. Ha azt szeretné, hogy letérjünk a szeretet útjáról, akkor egyértelmű, hogy a sötétség angyaláról van szó.

Olvasóim ajánlják:

  • Szia Zoli!Nem írok nekrológot. Csak annyit, hogy ő is apa volt, mint én, és azért dolgozott, hogy az utcákat, épületeket mindenki tudja használni. Búcsú (Gabriel Garcia Marquez) Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem ...
  • Egy templom előtt csendben kb. 10 férfi áll és imádkozik. Férfi közösség jubileumára2022. április 2-án A férfikör 25 éves jubileumi zarándoklata alkalmából elhangzott beszéd.
  • Egy kislány hanyatt fekszik a magas fűben a mezei virágok közt. AlternatívákKét évtized ezoterikus utazás, két évtized katolikus élet után leírom az én alternatívámat a földi létünkről.
  • Grafika: egy hölgy a szőnyeg alá söpri a koszt. Szőnyeg alá söprés művészete33 évig hitetlen ember voltam. Hívőként összehasonlítom azt, miképp reagáltam régen egyes eseményekre, miképpen most, hívőként. Mindig is gyarkoroltam a szőnyeg alá söprés művészetét. Hála Istennek, lassan kezdem belátni, erre semmi szükségem nincs. Mi a szőnyeg alá söprés művészete? Amikor meghalt édesapám, tehetetlen voltam a bennem kavargó gondolatokkal, érzelmekkel szemben. Ez egyfajta szenvedés, ami néha még fizikai ...
  • Egy zsúfolásig megtelt templom hátulról a szentély felé, ahol misét mutatnak be. A zsinat munkájáhozEbben a bejegyzésben a Kaposvári Egyházmegyei Zsinat munkájához készített hozzájárulásaimat olvashatjátok el.
  • Festmény: Egy ember zuhan egy fényesség felé kitárt karokkal, bátran. A bátorságrólIdézet a filmből
  • Fiatalok egymás mellett, de a kütyüjükkel foglalkoznak, nem egymással. Csecsemőkortól mobilt!Alább olvasható és meghallgatható Simon Sinek 42 éves angol származású amerikai kommunikációs szakember, coach előadás arról, miben különbözik a gyermekeink generációja a mienktől, és hogyan segíthetünk nekik abban, hogy legyen önbizalmuk és erejük a sikerhez szükséges küzdelemhez.
  • Buda látképe az országház kupolájából a Margit híddal. Történetek az OrszágházbólFényképek segítségével kicsit átérezhetem azt, amit édesapám az Országházban megélt a II. világháborúban. A kupola tetején lévő kilátóba felmenni, és Munkácsy freskóját megmenteni.

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete