Gyilkos szavak

Egy festményen egy ember, aki tágra tátja a száját és egy gyilkos rakéta száguld ki belőle.

A fiam elmesélte, hogy az iskolájában a káromkodás, a randa beszéd nemcsak az iskolatársaitól, hanem a pedagógusok szájából is elő szokott jönni. Az hetente fordul elő velünk, hogy beszólnak nekem, vagy átkozódó szavakkal mesélnek el egy történetet, ráadásul a kisgyermekeim jelenlétében. Bocsáss meg nekik Istenünk, mert nem tudják, mit tesznek.

Gyökössy Endre a gyilkos szavakról

Lajos a legokosabb osztálytársunk volt a gimnáziumban. Dolgozatairól írtuk le a matematika feladatokat, mert mi, maturandusz urak, udvaroltunk. Ő nem. Kicsi, torznövésű és csúnya volt. Ő tanult. Mindenkin segített, soha nem fogadott el semmit. Tornából felmentették, de lejött a tornaterembe minket nézni.

Egyszer a tornatanárunk az öltözőben beleszaladt. Ráüvöltött: – Mit lábatlankodsz itt, te töpörtyű! Félrelökte, s berohant a zsivajgó kosárlabdázók közé. Lajos elesett.

Tornacipőmet vetettem le és Lajosra néztem. Tétován felállt. Felment az osztályba. Mire felértem, a helyén ült. Egyedül, mozdulatlanul. Maga elé nézett. Háromszögletű arca krétafehéren világított. Felé nyújtottam a szendvicsemet: – Szalámis, szereted? – Nem. Maga elé meredt. Tudtam, hogy szereti. Ritkán hozott tízórait. Özvegy édesanyja nevelte valami betegsegélyből.

Az érettségin mellettem ült. Amikor látta, hogy kínlódom az egyenlet felállításával, keskeny cédulán – egy óvatlan pillanatban – elibém tolta a kiindulási képletet. Sosem tudtam megköszönni. Az érettségi bankettre egyedül ő nem jött el. Geológus lett. Az újságban olvastam a nevét, amikor kitüntették. Egyszer levelet kaptam az édesanyjától: kérte, keressem fel. Lajos meghalt. Még harminc éves sem volt. Rohantam.

– Íróasztalán egy magának címzett borítékot találtam. De levél nem volt benne – mondta a madárcsontú kis öregasszony. Lajos a Normafánál felakasztotta magát. Zsebében ezt a cédulát találták. Ideadta; csak ennyi állt rajta: Minek éljen egy töpörtyű? Ránéztem, ő pedig énrám.

– Azért kértem, hogy keressem fel – szólalt meg újra- hátha érti ezt a cédulát.

Mit mondhattam volna? Hogy vannak lassan ölő mondatok? Hallgattam. Aztán megcsókoltam Lajos anyját és eljöttem. Amikor a gimnázium előtt zörgött el a villamos, bőgtem. Azóta sem szeretek arra járni…
[1]

Biblia a gyilkos szavakról

  • Hallottátok a régieknek szóló parancsot: ne ölj! Aki öl állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: már azt is állítsák törvényszék elé, aki haragot tart. Aki felebarátját butának mondja, állítsák a nagytanács elé. Aki pedig istentelennek mondja, jusson a gyehenna tüzére. (Mt 5,21-22)
  • „minden fölösleges szóért számot adnak majd… mert szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet” (Mt 12,36)
  • „Csíkot hagy a bőrön az ostor csapása, a nyelv csapása csontokat tör össze” (Sir  28,17).
  • „Mint aki őrülten tesz-vesz és lövöldöz nyilakkal, amelyek gyújtanak és ölnek, így tesz, aki össze-vissza beszél, s utána azt mondja: tréfa volt” (Péld 26,18).
  • „A nyelv száműzetésbe kerget, romhalmazzá tett erős városokat”; és: „többen haltak meg tőle, mint a kardtól” (Sir 28,14. 18).
  • „A nyelv hatalmában van élet és halál” (Péld 19,21)
  • „Az ember értékét a beszéde szabja meg. Ne magasztalj senkit, mielőtt nem beszélt, mert ez az embernek a legjobb próbája” (Sir 22,27).
  • „a jókor mondott szó olyan, mint az aranyalmák ezüsttányérokon” (Péld 24,26; 25,11).

[1] Gyökössy, E., Mai példázatok (Budapest 1988) 87-88.

További forrás: Székely János: Az Újszövetség teológiája, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat Budapest, 2003