Tegnap kezembe akadt egy cikk Kozma atyáról. Egy mosolygós, derűs öregember. Róla eszembe jutott néhány másik szerzetes pap is. Nem volt vagyonuk, nem volt az életükben szex, nem jártak jósnőhöz, nem olvastak horoszkópot, nem pletykáltak. Mindaz hiányzott az életükből, amitől a mai ember boldognak érzi magát. Ők ezen nélkül voltak vidám derűs öregek. Ők tudták, hogy honnan van az igazi öröm és békesség.

Persze a legtöbb szegény nem ilyen.

Én is voltam gazdag, évekig éltem gazdagok között, sőt rokonaim közül is többen vannak nagyon vagyonosak. Ismerem őket, ismerem sok gondolatukat. A vagyonos ember általában boldogtalan, házsártos, erőszakos. Egyszer egy nagyon-nagyon gazdag ember mondta egy szegény rokonának: „Ne rajtam akarj meggazdagodni!„ Ebben benne van sok gazdagnak a legfőbb félelme, hogy elveszik, amit gyűjtött.

Ismerek derűs gazdag embert, és házsártos szegényt is. A lényeg nyilván nem ez, hanem valami más.

Igen, ezek nagyon általános tapasztalatok, mint ahogy Pató Pál úr is. Tipizálás, ahogy tanultuk irodalomórán.

A gazdag ember gyűjt-gyűjt, és maga sem tudja mire. „Ej, ráérünk arra még!” Mármint arra, hogy gondolkozzunk ennek értelmén. Aztán meghalnak. A legtöbb gazdagnak egyetlen gyereke van, akinek munka nélkül ölébe hull az óriási vagyon, amit az esetek nagy részében elherdál, ő maga meg az élvezetek rabja lesz. Ha több gyerek van, akkor egymást ölik a vagyonért és soha többet nem állnak egymással szóba, mert igazságtalan volt az örökösödés.

Valójában nem a vagyon a baj, hanem a mögötte lévő vágy „Többet, többet”. Ez pedig valójában vagyontól független, a legszegényebb ember életét is tönkreteszi, ha így gondol a pénzre. A magánvagyonfelhalmozás értelmetlen és az embert beteggé, rosszindulatúvá teszi.

A generációkon átívelő moderált családi vállalkozások az egyik mentőöv. Amikor a gyerekek megtanulják a munkát, és azt, hogy a kenyérkereset mindennapi okos és kemény munka. Moderált alatt azt értem, hogy a vállalkozás célja nem a világhír, hanem a megélhetés és az ügyfelek igazi szolgálata.

Az én életem is feszült volt, és kezdtem háklis lenni. Azóta nyiladozik bennem a derű, mióta katolikus lettem, mióta szegény lettem, mióta bátrabban keresem az igazságot.