Néhány nap múlva 49 éves leszek, és Móricz Zsigmond most ért el a szívemig.

Nekem nem volt kötelező olvasmány a Légy jó Mindhalálig. Később olvastam el csak azért, mert olyan igazi könyv volt. Kellemes tapintású, könyvszagú, szép betűkkel, szép címlappal. Az a kiadás, amit láttok a képen. A baj az volt, hogy a filmet előbb láttam, és nagyon rossz élmény volt. A könyv segített rajta, de évtizedekig nem érintett meg Móricz Zsigmond. Pedig igazán próbálkoztam. Már csak azért is, mert dédapám 30 éves korában tanította, így több könyvében is megörökítette őt. Nagyon jó pedagógusnak mutatta be, de akinek gyakran előbújt az erőszakos és cinikus természete.

Gondolkoztam azon is, vajon a korunknak megvan-e  Móricz Zsigmondja. Megvan-e a Nyugatja? Arra jutottam, hogy ez olyan kérdés, mint almafát keresni az északi sarkon. Egyszerűen más korunknak az éghajlata, mint száz évvel ezelőtt.

Azért írtam igazán ezt a bejegyzést, hogy bemásoljak néhány fontos gondolatot a Bál című regényéből, amit annyira nem tisztelnek, még a megyei könyvtárban sincs meg.

Már nagyon régen megtanulta, még Debrecenben, mikor a vak öregúr azt mondta:  a felnőttek mindent megbocsátanak, de azt, ha valaki anyagi kárt okoz nekik, azt nem bocsátják meg soha.
Felháborítónak találja, hogy akinek véletlenül vagy nem véletlenül, hanem igenis rablás útján nagy vagyon jut a birtokába, azt a törvény védi és annak joga van uralkodni mindenkin, aki szegény.

Itt meg kell szüntetni ezt a gőgöt, amit a gazdagság ad az embereknek

Hát érdemes földet s minél nagyobb földet adni egy-egy családnak, hogy a gyermekeikben ennyire elpusztulásra legyenek ítélve?

Fog prüszkölni Csapodi Tanár úr, mert valami más, mint azt mondani , amit ő mondott a mult gyűlésen, hogy a Jóisten kiszámíthatatlan bölcsességével úgy intézte, hogy mindig voltak, s mindig lesznek szegények és gazdagok is.

Jóisten éppen Pétery ősét, a birokszerző őst hatszáz holddal kívánta volna jutalmazni s ugyanakkor ezer és ezer szegény földmívest arra ítélt volna, hogy soha semmi ivadékának ne legyen egy darab földje sem. Mért tenne ilyet a Jóisten?
A harmadik képe egy nagy Mária-kép, vagy inkább Veronika-kép volt. Valaki felajánlotta a gimnáziumnak s mivel katolikus jellegű kép volt, nem tehették közszemlére a kálvinista iskolában ide dugták. Acélmetszet volt, nem lehetett tudni, ki festette az eredetit, de csodálatos kép volt: az átszellemültségnek a tetőpontja. Misi úgy fogta fel, hogy az eget képviseli. Az égi távolságokat. A nő, aki a mennyet nyitja meg.
Az ember, ha meg tud fogni egy marék pénzt, akárhogy szerezte is, azt a magáénak tekinti s saját magától nem sajnálja, ellenben kétségbeesik, ha osztozni kell felebarátjának bajában.
Nem szabad leírni s kimondani egy szót sem, ami nem az egész emberiségre vonatkozik.
Hát hogy tud nyugodtan aludni egy főúr, mikor a birtokain analfabéta cselédség lakik?
Én azt hiszem, minél nagyobb egy író, annál nagyobb kötelessége a legfontosabb dolgokban színt vallani és megmondani, mi az igazság és ami a kötelesség.