Szabadulás az ezoterikából

Egy meditáló ember kezeinek művészi ábrázolása, mély bordó, bűnbánatra utaló színnel. szabályos meditáló tartásban (hüvelyk és mutatóujj összeér).

Évekig tartott, míg kilábaltam az ezoterikából

Az ezotériában sok olyan tudományosnak tűnő érvekkel alátámasztott dolog van, ami nem igaz. Értékesnek és jónak tűnik,mégis ártalmas. A tudatlanságon alapul. Ilyenek az agykontroll, a horoszkóp és a homeopátia például az én életemben is masszívan jelen voltak. Mindről kiderült, hogy egyik sem az, aminek látszik, és hogy ezeket nem lehet egyszerűen abbahagyni, hanem kitartó és tudatos munkával lehet tőlük megszabadulni.

A sok ezoterikus ügyem közül mégis a jógáról szeretnék most írni, mert jóga közben kaptam választ az agykontrollal, a horoszkóppal és homeopátiával kapcsolatosan is. 2002-ben már 3. éve jógáztam, de közben misére is jártam. Bár nem vallottam magam hívőnek, de a misén mindig óriási békességet kaptam.

Egyre jobban feszített belül, hogy a mise és a jóga valahogy nem fér össze. A jógán mindig azt halottam, hogyha kitartóan jógázom  majd én képes leszek erre meg arra. A reinkarnációm is ettől függ, márpedig nem mindegy milyen testben töltjük el a következő életünket. Úgy éreztem, hogy jó úton vagyok, mert eljutottam oda, ahol megkapom a szükséges tanítást a boldogsághoz, és ha szorgalmasan és kitartóan jógázom minden a legnagyobb rendben lesz. Feltűnő volt, hogy a misén valami nagyon mást tanítottak. Még csak annyit értettem, hogy Jézus Krisztus tanítása mindenkié, nemcsak azoké, akik beiratkoznak a jógaiskolába és beavatnak a tantra különböző lépcsőibe.

Persze volt néhány gyanús dolog. A titkos tantra, amit négyszemközt a szellemi vezető adott át. Emlékszem arra, hogy többszöri próbálkozás után sem tudtam elismételni egyszer sem. Így aztán otthon sem tudtam gyakorolni vele. Aztán gyanús volt, hogy a jóga tábor résztvevőitől fürdőruhás képeket kértek, hogy a nagy guru meditáljon velük. (Minden nyilvánosságra is került: Szexbiznisz a jóga paravánja mögött)

Azonban nagyon szerettem a jógát, eltűrtem ezeket furcsaságokat. 2002 nyarán elhatároztam, hogy a jógát csak akkor folytatom, ha összefér a kibontakozó katolikus hitemmel. Akkor már jártam vasárnaponként misére, bár még nem áldozhattam. Arra gondoltam, hogy elmegyek a nyári jóga táborba. Kíváncsi voltak, milyen választ kapok a kérdésemre: Isten összefér-e a jógával? A meditációk alatt, amikor amúgy is befele kellett volna figyelni vagy tantrát mondani, én imádkoztam. Két imádságot tudtam: a miatyánkot és az üdvözlégyet. E kettőből lesz a rózsafüzér. A rózsafüzérhez tartozó titkokat is tudtam, ezért hát ezt imádkoztam.

Greg Bivolaru: a román jógaguru.

Elkezdődött  a jóga tábor. Semmi különös nem történt. Sokat meditáltak – én pedig sokat imádkoztam. A tábor vége felé fontos eseményt vártunk: meglátogat bennünket a jóga irányzat román guruja. Nem minden évben jön el, ezért mindenki nagyon várta. Nagyon sok természetfeletti képesség birtokásának mondták: A fényképét már láttam: olyan volt, mint egy rocker – az ápolatlanabb fajtából.

Ahogy közeledett a guru érkezésének időpontja, fokozódott a feszültség. Többek közt azért, mert az igért esti időpontra nem érkezett meg. A jóga oktatónk azt mondta, hogy virrasztva várjuk őt. Ezzel csak az volt a gond, hogy a jógaórákon alaposan megtanított arra, hogy mindig kipihentek legyünk. Ma fejemmel azt hiszem, hogy ez az éjszakai feszült várakozás szándékos volt, és az volt a célja, hogy eltompítsa az érzékszerveinket. A guru ugyanis csak másnap hajnalban érkezett meg. Akkor előadták a neki készített szex-műsort.

Azért ilyen műsor, ugyanis a jóga guru az úgynevezett balkéz-tantra irányzatot követte, mely szerint a orgazmus nélküli szexuális együttlét segíti a fejlődésünket. Éppen ezért a szebb lányokat ő avatta be ebbe. A táborban sokan mondták, hogy ezek a lányok általában megőrülnek és néhányan öngyilkosok lesznek, de ez lehetett akár igaz, akár nem. A guruval való együttlét során még egy filmet is levetítettek: a számára összeállított bukaresti szex-előadást. Ebben még Szent Péter apostol is szerepelt.

Azt hiszem értem, hogy miért vagyok olyan óvatos a táborokkal kapcsolatosan. Ha az ember elmegy a táborba, nem tudja magát kivonni a táborban történő események alól. Persze elmehet, de ehhez legtöbb embernek nincs bátorsága. Ne felejtsük el: csak jógáztam, és egy egyszerű jógatáborban voltam.

A kérdésemre: hogy a katolikus hit és a jóga összeegyeztethető-e az utolsó nap kaptam meg a teljesen egyértelmű és világos választ. Az eseményeket a 2002-ben készített írásomból idézem.

Másnap aztán volt egy meditáció, amelyet ő veztett. Épp szemben volt velem. A meditáció elején még nyitva volt a szemem, és láttam, ahogy transzba esik. Nagyon furcsa volt. Hullámzott az egész teste, valami speciális légzést csinált. Egyszerű ember erre képtelen lenne. Aztán imádkoztam, és elkezdtem várni az az érzést, amit ebben a meditációban meg szoktak tapasztalni. Ezúttal sem vártam hiába. Ezúttal a törzsemben volt rettenetesen erős érzet. Nem tudnám leírni, hogy mi, de egyetlen egy azelőtti megtapasztalt jelenséghez nem volt hasonló. Mintha szét akarna hasadni a mellem, a hasam: minden. Végig akartam csinálni a meditációt, azonban olyan szenvedés volt, hogy kinyitottam a szemem és kiszálltam belőle. Azonnal megszűnt ez az érzés. Én voltam az egyetlen, aki kiszállt.

A bejegyzés még nem ért véget, kérlek, lapozz!