Kafarnaum városában Jézus szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Ez így kiáltott fel: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!”
Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle.

Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. (Mk 1,21-28)

Edelényi Zsolt vagyok, 51 éves.

Ferenc atya kérésére tanúságot teszek arról, hogy az evangéliumban olvasott új, hatalmas tanítás hogyan alakította át az életemet.

Az első 33 év

Szüleim nem jártak misére, én viszont szerettem. Vonzott a templom békéje, a szertartás szépsége. A katolikusokról azonban az a véleményem alakult ki, hogy szeretnek másokat elítélni, ezért messze kerültem őket.
Még középiskolás koromban szüleim elvittek Mariazellbe, és megmutatták Mindszenty bíboros folyton virággal borított síremlékét. Ennek hatására elolvastam az emlékiratait, ami frenetikus hatással volt rám. El nem tudtam képzelni, mi adhatott neki erőt ahhoz, hogy ember maradjon az embertelenségben.

A megtérésem

33 éves koromra sikerült az életemet komoly csődbe juttatni. A feleségem elhagyott, függőségben éltem, és nagy vagyonom volt. A szuterénben zokogtam, nem tudtam hogyan tovább.
Egyik nap felhívott a barátom. Elmesélte, hogy feleségével együtt a Mecsekben bicikliztek, ahol megismerkedtek egy derűs öreggel, aki meghívta őket néhány napra, ők pedig meghívtak engem is. Így ismertem meg a 87 éves Vácz Jenő jezsuita atyát. A lelkigyakorlat helyét Életrendezés házának hívták: valóban alaposan átrendezte az életemet.

A lelkigyakorlat utolsó napján lapozgattam a Bibliát, és az alábbi mondatba akadtam: Ha nem jöttem volna és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük, így azonban nincs mentségük bűneikre (Jn 15,22). Ezt úgy értelmeztem, hogy eddig nem tudtam, hogy bűnt követtem el. Azonbam most már tudom, ki Jézus Krisztus, és ezért alaposan meg kell változtatnom az életem.
Két hónap múlva elmentem Medugorjéba. Ott már szerettem volna gyónni, de csak külföldi papok voltak. A barátom mondta, hogy nekem semmiség angolul életgyónást végezni. Én azonban inkább vártam, és itthon gyóntam – magyarul. Titokban lettem első áldozó, de a bérmálásra már a középiskolásokkal együtt készültem fel.

Egy újabb főiskola

A lelkivezetőmet megkérdeztem, érdemes-e a Sapientia Főiskolára jelentkezni, mivel semmilyen hittudásom nem volt. Azt mondta, hogy az a legjobb hely megismerni a hitünket.
Emlékszem, bementem jelentkezni a piaristák régi épületébe, ahol annak idején édesapám is tanult. Az Egyetemi Szinpadon rendszerváltáskor még sörfesztivált szerveztünk, most pedig kápolna lett ismét.
A főiskolán két szak volt: a lelkipásztori munkatárs szakot azért nem választottam, mert tájékozatlan voltam: irodai munkának gondoltam, ezért hittanár lettem.
Nagyszerű professzoraink voltak, többek közt Lukács László és Székely János. Nem is főiskola volt ez, hanem lelkigyakorlatok sorozata.

Egy pap két házasság

Volt egy szerelmem, akivel eljegyeztük egymást, mert megígérte, hogy egy éven belül családot alapítunk. 5 év után sem tartotta azonban az ígéretét, ezért ultimátumot adtam neki: vagy megházasodunk, vagy különválunk.
Én nem voltam hívő, de ő misére járó családból származott, és a ferences gimnáziumba járt. Ragaszkodott ahhoz, hogy a volt osztályfőnöke: András atya adjon össze bennünket. Ő tartotta a felkészítésünket is, és az utolsó alkalommal azt mondta, hogy bármiben segítségre van szükségünk, menjünk vissza hozzá.

A feleségem nem sokkal a házasságkötés után megcsalt és elhagyott. Emlékeztem András atya felajánlására, és elmentem hozzá. Így lett az én lelkivezetőm.

Eltelt egy év, és az egyházi bíróság érvénytelenítette a házaságkötést, Isten pedig elküldte Nórit is, hogy ne sokat morfon­dírozzak. Egy júniusi délután megkértem a kezét. (Lásd még: A házasság nem vége valaminek, hanem kezdete valaminek.)

András atya pedig ott volt nászmisénken is, megszentelte közös otthununkat, és nevet javasolt az első gyermekünknek.

Kilábalás a függőségből

Ahogy a környezetemben a legtöbben, nekem is voltak szellemi és fizikai függőségeim, amelyek folyamatosan szívták el az életerőmet. Megtapasztaltam, hogy nem tudok pusztán az akaraterőmmel megszabadulni ezektől. Azonban már Krisztust is társnak kaptam a küzdelmemben.

Egy szabadulásért és gyógyulásért imádkozó karizmatikus közösség fél évig imádkozott értem. Szerdán és pénteken kenyéren és vizen böjtöltem. Minden nap misére mentem, és különböző imacsoportokhoz csatlakoztam.

Egyik alkalommal 24 órán keresztül folyamatosan imádkoztam a szobámban. Ekkor vettem elő az Éneklő Egyházat, mert énekelve könnyebb volt virrasztani.

Istem meghallgatott és megszabadított. Két évitzed telt el azóta, de minden napért hálát adok, hogy képes voltam ellenállni a megújuló kísértéseknek.

A tű fokán nem lehet átjutni

Nekem mindig gondot okozott a vagyon, mert az emberek jelentős része szegénységben, sőt nyomorban él. A jövedelmemből évente elutaztam a föld másik felére. (lásd: Önéletrajzom) Sikeres emberek közt éltem, de nem láttam az életük értelmét: válások, perek, gyűlölködések, harcok a gyerekek láthatásáért. Hívőként már tudtam mit tegyek. Először szét akartam osztani a vagyonomat. Már kész tervem volt rá, de a lelkivezetőm lebeszélt róla.
Végül imádkoztunk, és Isten sokakat megsegített a vagyonunkból. Én pedig új, értékes szakmát tanulhattam: web-akadálymentességi szakértő lettem.
Az irodámban Assisi Szent Ferenc képe van kiakasztva, aki úgy reformálta meg az egyházat, hogy radikálisan Istenre bízta magát. A tanítás számomra egyértelmű: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába” (Lk 18,25) – azaz gyakorlatilag lehetetlen. (Lásd még: Az utolsó millióm c. blogom.)

Hátat fordítok az ezoterikának

Megtérésemkor már 3 éve jógáztam, és nagyon szerettem. Medugorje után azonban egy halvány megérzésem lett, hogy a jóga nem fér összze a hitemmel. Kértem Istent, hogy segítsen. A jóga meditáción a mantrák és tantrák helyett a rózsafüzért imádkoztam, és ekkor egy jelet kaptam Istentől, amit nem lehetett félreérteni.
Őszintén be kell vallanom: Minden természetfeletti jeltől ódzkodom, mert megtérésem előtt sok rossz tapasztalatot szereztem. Már kamaszként okkultista szeánszon vettem részt. Később homeopátia- és akupunktúra-terápiára jártam, horoszkópot készíttettem, agykontrolloztam, ingáztunk. (lásd: Évekig tartott, míg kilábaltam  az ezoterikából )
A nyári jóga táborban fejcsakra meditációt végeztünk, mikor egyszerre úgy éreztem, mintha óriás erővel össze akarnának préselni. Rettenetes volt. Azonnal abbahagytam a meditációt. Ezek után egyértelmű lett, hogy nemcsak a jógát, hanem mindent abba fogok hagyni, ami az ezoterikával a legkisebb kapcsolatban is áll. 

Költözés a pusztába

Budapest jelentette számunkra az életet. Ott élnek a barátaink, úgy ismertük, mint a tenyerünket. Nórival azonban 2008-ban jöttünk dolgozni Kaposvárra, és alkalmasnak találtuk ezt a helyet az otthonunknak. Talán ez az új missziónk? (Lásd: Kaposvári séták)
A házasságunkat a napi imádság, Isten akaratának közös keresése élteti. Imádkozunk azért, hogy 3 élő gyermekünk felnőttként is hívő ember legyen. Egy éve pedig akolitussá avattak.
A saját hitemhez úgy ragaszkodom, mint egy mentőövhöz. Akkor sem engedem el, amikor ritkán úgy érzem, hogy enélkül is képes lennék élni. Tudom, hogy hit nélkül egy perc alatt elsüllyednék, amikor kimegy a lábam alól a talaj.
Ezt tette velem a hatalmas tanítás, amelyről szó volt, amely a kafarnaumiakat is megdöbbentette.