Az ezoterika hullámvasútja

Lehetséges, hogyha nem lenne ezoterika, akkor ma nem lennék katolikus hívő. Nem is jutott eszembe, hogy erről írjak, de egyik nap megmutattak nekem egy Facebook posztot Popper Péter jogutódjának értékesítési kampányából. Ez felhozta bennem azokat a régi érzéseket, gondolatokat, amelyek megtérésem előtt foglalkoztattak. Úgy gondoltam, meg kellene írni a saját történetemet, hátha mások is hasonló cipőben járnak.

Íme az inspiráló poszt:

Indiában jó darabig egy jóga ashramban éltem. Ott mellém adtak egy fiatal jógit, aki segített engem a számomra idegen körülmények között. Ez a fiatal ember egy szerzetes volt, egy jóga brahmacsári. Én akkoriban nagyon erős dohányos voltam, de jóga ashramban, jógatelepen nem lehetett cigizni. Úgyhogy mindig kisétáltam az ashram szélére, és ott gyújtottam rá.

A fiatal brahmacsári jött velem, és szidott. Azt mondta, nem érti, hogyan lehetséges, hogy egy ember, aki a fél világot keresztülutazta, hogy jógával foglalkozhasson, kijár ide rongálni a szervezetét, az egészségét… Egy idő után meguntam a pasit, és azt mondtam neki: ‘Volt nekem egy mesterem – Pető Andrásra gondoltam –, aki azt mondta, nem tiszteli a szenteket, mert elvonultak a világtól egy kolostorba vagy egy remetebarlangba, és ott voltak szentek. Ez nem kunszt. Egy kupleráj közepén tessék szentnek lenni! Aki erre képes, annak leborulok a lábához! Te itt egy ligetben élsz, nem dolgozol, adományokból tartod fenn magadat, csend van, békesség van, a világon minden abban segít téged, hogy a lelkedet egészségben, épségben tartsd. Gyere el Pestre, élj egy darabig ott, ahol mindennap húsz dolog megtámadja a lelki egyensúlyodat, ahol mindennap verekedned kell önmagadért és a stabilitásodért. Ott majd meglátjuk, hogy rágyújtasz-e koma, vagy sem!’ A fiatal szerzetes erre nagyon elgondolkodott, majd indiai szokás szerint összetette szépen a kezét, meghajolt, és azt mondta: ‘Igazad van, a te utad nehezebb.'” Popper Péter: Hogyan választunk magunknak sorsot? – 25%-os kiadói kedvezménnyel megrendelhető itt.

Visszapörgettem az életemben 20 évvel, amikor még faltam az ehhez hasonló szövegeket, és felidéztem, milyen érzéseket keltettek bennem. Úgy emlékszem, több érzés váltakozott bennem: a bosszúság és a tudásvágy, a megalázottság. Bosszús voltam, mert nem lehetek olyan tökéletes, mint az a guru, hiszen előttem nem hajol meg senki, nemhogy egy brahmacsári. Azonban valójában azt sem akartam, hogy valaki meghajoljon előttem azért, mert különbnek gondol magánál. Már akkor úgy éreztem, hogy semmivel sem dicsekedhetnék: Az adottságaim a neveltetésem, az iskolázottságom, az akaraterőm egyik sem az én érdemem, mindet úgy kaptam ajándékba.

A történetben a kíváncsi jógival azonosultam: Én is szerettem volna megérteni, miért cigarettázik valaki, aki a test tökéletesítésében látja a boldogság útját. Ő csak érdeklődő kérdést tett fel, és ehelyett egy általánosító, megalázó ítéletet kapott. Tudtam, hogy egy indiai utazás komoly anyagi és egyéb áldozatokat jelent, és aki ezt meghozza, meg van győződve róla, hogy ez az út a boldogságához. Megértem, hogy ezen komoly áldozatok után elismerést várna, de helyette, ez a fiatal brahmacsári egy kérdést tesz fel. Mégis, a fiatal brahmacsári megalázottságát éreztem át: a kérdésére nem választ kap, hanem kioktatják. Popper utal arra, hogy ő nehezebb körülmények közt él, mint a vendéglátója. aki szerinte egy könnyebb életet él, mert jóval kevesebb áldozatott hozott az életben. Pedig semmit sem tudunk a brahmacsári életéről, hogy hogy él, milyen küzdelmei voltak. Úgy éreztem volna, mintha engem érne a vád egy ismeretlen embertől: ő többet tett, ezért én még egy kérdést sem tehetek fel neki. A kioktatást pedig általános és sommás ítélet megfogalmazásával fejezi be. A gyomrom összeszorul ilyenkor, és feltettem a kérdést magamnak (vagy a Jó Istennek): milyen jogon ítélkezhet az egyik ember a másik felett?

Azt hiszem, már akkor se hittem volna Popper Péternek és Pető Andrásnak abban, hogy az egyik helyen nehezebb szentnek lenni, mint máshol. Ma pedig már tudom, hogy a keresztény szentek közt is volt olyan, aki portás volt, volt pápa, volt király és volt nyomorban élő parasztlány; voltak koncentrációs táborban megkínzott és megölt emberek, és voltak akik egész életükben jólétben éltek.
Az ehez hasonló történetekből adódó szorongásomat úgy győztem le, hogy felizzott bennem a tudásvágy és elkezdtem még többet olvasni, hátha megértem ezt az érthetetlen gondolatot. Hátha tanulok tőle. A bennem keletkezett zavar azonban mindig nagyobb és nagyobb lett, és végül azt vettem észre magamon, hogy csak falom a betűket, és már semmit nem értek.

Így utólag azt látom, hogy az ezoterikus könyvek először enyhülést hoztak, de aztán következett egy újabb sokkoló rész, ami újabb kérdéseket, újabb szorongást és így újabb könyvet, tanfolyamot eredményezett. Így valósult meg nálam a folyamatos tanulás, újabb és újabb befektetések árán. Sok százezer forintot hagytam itt-ott csak azért, hogy elérjem a következő szintet. Soha nem értem el, de arra sem jöttem rá, hogy ez lehetetlen: a gyógyszer és a megbetegedést ugyanaz okozza. Ezt nevezem az ezoterika hullámvasútjának: tanít, manipulál, hogy aztán ismét elbizonytalanítson, újabb adagot vegyek be, hogy előlről kezdődhessen minden. Olyasmi volt ez, mint az addikció, függés.

Eltellt egy kis idő, és kezdett a következő kérdés foglalkoztatni: Tényleg csak az lehet boldog, akinek van pénze a különböző önképzéseket finanszírozni: tanfolyamok, könyvek, beavatások, eszközök?

Azért is voltam nyitott másra is, mint az ezoterika színes, szerteágazó világa, mert akartam hinni egy igazságos Istenben. Ha nincs igazságos Isten, akkor akár kardomba is dőlhetek, hiszen az egész világ sakálokból áll: vagy én pusztítok vagy elpusztítanak. Azonban úgy véltem: ha csak ilyen sakálok lennének, akkor már nem lenne világ, mert egymást is elpusztítanák. Kell valaki, aki erősebb, aki hatalmasabb, aki azért irányban tartja a világot és a sakálokat is. Kezdtem úgy érezni, ez a világ teljes irracionalitás, csak játék a szavakkal, manipuláció. A cselekedetnek erkölcsi értéke lassan relatívvá vált: mindenkinek igaza van – hallottam egyre gyakrabban. Nem számított semmi, csak az, hogy tanuljak, gyakoroljak, menjek beavatásokra csak azért, hogy a lelkem felemelkedjen. Ezen kívül minden másodlagos lett.

A mai napig sem tudom pontosan, hogy az a csöppnyi hit, ami azért bennem volt, hogyan került a szívembe. A teológián úgy tanuljuk: Isten alkotott így. Biztos vagyok abban is, hogy szüleim, nagyszüleim és sokan mások imádkoztak értem. Ha van igazságos Isten, akkor nem intézhette úgy a világot, hogy csak az lehet boldog, aki talál igy igazi gurut, és van pénze a megkívánt feltételek teljesítéséhez.

Vészharang szólalt meg bennem akkor, amikor elkezdtem azt érezni, hogy manipulálni szeretnének. Úgy éreztem, hogy amikor azt mondják nekem, hogy vedd kezedbe az életed, valójában azt akarják, hogy olvassak tőlük, járjak hozzájuk, fizessek az ő szolgáltatásaikért, mert ők megtanítják kezembe venni az életemet. Pedig éppen azt éreztem, hogy a kezem a guruk kezébe került.

A vergődésem eredményeképp egy lelkigyakorlatra is eljutottam, ahol nem szóltak egy szót sem arról, hogy változtassam meg az életemet. Jézusról szólt, akiről kiderült, hogy valóban egy igazságos Isten, aki nem pénzért adja a megvilágosodást. Én csak annyit tettem, hogy az egyetlen általam ismert imádságot mondogattam: Mi atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Ezek után azonban kezdtem felismerni a csapdákat, amelyekben eddig vergődtem. Úgy szabadultam ki onnan, ahogy Pál a börtönből: egyszerűen kinyíltak a rácsok. Kezdett hatástalan lenni az ezoterikus hullámvasút, és nem olvastam többet, hanem elmentem egy olyan templomba, ahol olyan tanítást hallottam, amely erőt, biztonságot és békét adott végre.