Egypercesek

Az örökség

Meghalt édesapám. Elmentünk a közjegyzőhöz a nővéremmel, hogy az örökségükről hagyatéki végzést kapjunk. Először a legértékesebb dolgokat vettük át. A Közjegyző minden tételnél megkérdezte, hogy egyetértünk-e az örökrészünkkel. Csak ezek után írta bele a végső határozatba.

Már nem tudom a pontos sorrendet, de valahogy így kezdte a mondandóját: Önök is hatalmas vagyont örököltek. Remélem előzetesen már egyeztettek, hogy ne most kelljen vitázniuk.

Mi nem egyeztettünk előre, de jeleztük, hogy nem áll szándékunkban vitázni egymással, sőt nem is fogunk.

Mindketten kaptak egészséget. Értéke felbecsülhetetlen. Örökrészük: 100-100. Megfelel ez Önöknek? Szó nélkül elfogadtuk. Mindketten 100 százalékban kaptak az ember jóságába vetett hitet. Elfogadják?. Ez így ment hosszú perceken keresztül.

Egyszer kicsit elbizonytalanodtam: Mindketten megkapták a Teremtő Istenbe vetett hit csíráját. Osztozási arány: 100-100 százalék. Szerettem volna 200 százalékot kapni ebből, de éreztem, nővérem ugyanígy van ezzel. Azt hiszem, örökre lelkiismeret-furdalásom lenne, ha most szólnék.

Végül is egy óra alatt végigzongoráztuk a tételeket. A közjegyző boldog volt, hogy valóban nem hangzott el egyetlen egy rossz szó, egyetlen egy panasz vagy irigy közbeszólás sem. Be is akarta fejezni a tárgyalást, de utolsó pillanatban így szólt:
Most látom, van itt még egy autó. Értéke 200 ezer forint. Kívánnak ezen osztozkodni?

Nem kívántunk. De ilyen aprósággal miért érdemes egyáltalán foglalkozni?

A bejegyzés még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Olvasóim ajánlják:

  • EgypercesekRövid írások, amelyek valahogy kipattantak a fejemből.
  • Egy szürke öltönyös férfi a felolvasóasztalnál áll és beszél egy gyöngyörű templomb szentélyében. VonzásbanA kaposvári egyházmegyei zsinat szentmiséje előtt elhangzott tanúságtételem. Arra kértek fel, hogy beszéljek röviden arról, mi vonzott az egyházba.
  • Egy tigris fekszik aléltan egy fiatalember ölében, mintha csak egy kiscica lenne. Ezoterika a ParkeremJóga, Popper Péter, Pi élete és Assisi Szent Ferenc együtt egy bejegyzésben, és végül minden érthető lesz.
  • A barnára-sötétbarnára sült kenyér megkenve vízzel. KenyérsütésMegkértek, hogy írjam le, hogyan készítem a kenyeret, amelyet általában nagyon szeretnek azok, akiknek jut belőle.
  • A zongora billentyűin egy hangya méretű ember ül. A zongorám történeteMi közöm van a zongorához? Miért van zongoránk? Miért nem adtam el? Mire használjuk? Ehhez hasonló kérdésekre is válaszolok. Mert ez a bejegyzés rólam és a zongorámról szól.
  • Egy anyuka két kisgyerekével tévét néznek együtt. Értékes filmek kisgyerekeknekNagyon sokat kerestem és még most is kutatom azokat a filmeket, amelyek valóban segítenek emberré válni a gyermekeimnek. Kevés listát és útmutatást találtam erre az interneten. Az enyéimet megosztom azokkal, akinek fontos, hogy a film necsak szórakoztasson, de segítsen a gyerekeknek irányt mutatni. Ebben a bejegyzésben a 4-8 éves korosztály számára írok filmeket.
  • Egy Szentírás drap borítóban Új és hatalmas!Egy élőszóban előadott tanúságtételem arról, mit tett velem a Katolikus Egyház tanítása, és mi köze van ennek Kafarnaumhoz és Jézushoz.
  • Egy meditáló ember kezeinek művészi ábrázolása, mély bordó, bűnbánatra utaló színnel. szabályos meditáló tartásban (hüvelyk és mutatóujj összeér). Szabadulás az ezoterikábólÉvekig tartott, míg kilábaltam az ezoterikából. Első áldozásom 16. évfordulóján szentségimádás közben fogalmaztam meg ezt a tanúságtételt arról, hogyan kaptam választ a szorongató kérdésre: az ezotériában vagy Jézusban higgyek?
  • Illusztráció: A középpontban egy jógaülésben ülő ember, 7 csakrája színes pontokkal megjelölve, körülötte a csakráiból kiáramló energia. Krisztus vagy ezoterikaMiért mondtam nemet az asztrológiára, homeopátiára, reikire, jövendőmondásra, transzlégzésre, prána-evészetre, Krisna-tudatra (Háre Krisna), tantrára és a többi ezoterikus katyvaszra.
  • Biciklizem, hátamon batyukötésben a kislányom, rajta hordozóskabát. Kerékpáron hordoztam8 éven keresztül hordoztam kisgyermekeimet hátamon . A világ legegyszerűbb, legkényelmesebb és legbiztonságosabb gyermekhordozása volt számomra egész addig, amíg egy rendőr megállított.

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete