Új papi hivatásokról

Az első levél egy egyházmegyei javaslat kapcsán született 2018. decemberében.

Az utánpótlás szervezéséről és a hivatásébresztésről

A tapasztalatom, hogy a papok egy jelentős része egyházi nevelési intézményekből kerül ki. A II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentumában olvastam, hogy a katolikus hívők is katolikus iskolába irassák a gyermeküket, ha van ilyen a közelben. Én is oda akartam beíratni a gyermeket, de a katolikus hívő ismerőseim lebeszéltek róla. Szó szerint azt mondták, hogy a „Kisfaludy hívőbb iskola, mint a katolikus.”
Ezen kívül még más olyan információkat is sikerült beszereznem, amelyekből azt a következtetést vontam le, hogy hívő családból származó gyerekeknek talán jobb, ha nem oda járnak.
• Nem hívő ismerőseim közül többjük gyereke oda jár. Mindenki egyértelműen azt állítja, hogy ennek oka az, hogy Kaposvár legfelszereltebb és leggazdagabb iskolája.
• Az idejáró családok nagyobb része nem hívő. A hétvégi misékre gyakran csak kötelességből mennek, nem imádkoznak otthon rendszeresen.
• Tapasztaltam, hogy a tanárok egy része nem él rendezett viszonyok között. A gyerekek számára minta a pedagógusok élete. A gyerekek tudják, hogy ők élettársi viszonyban élnek, és később elfogadott lesz, hogy ez jól megfér Jézus Krisztusba vetett hittel.
• Nem látnak szerzeteseket, nem látják az ő életüket, nem hallják az ő tanúságtételüket.

Mióta a középső fiam odajár, a szerdánként el szoktam menni a szülők imájára, melyen 2-3 szülő szokott részt venni a közel ezer szülőből. Nyilvánvalóan, a legtöbbjüknek munkaidő. Azonban mégis azt gondolnám, hogy célszerű lenne egy szülői imatámogató csoportot szervezni valamilyen módon.

Úgy vélem ezek is akadályai annak, hogy nem kerül ki több hivatás az intézmény falai közül.

Fiú ministráns-közösség:

Az előző plébániámról került ki az egyházmegye legtöbb hivatása. Azt hiszem ebben nagy szerepe volt az ott létrehozott fiú ministráns közösségnek. A ministránsok nem mindig fértek el a szentélyben, az első sorokban is ültek.

A ministránsokat egy férfi kovácsolta közösséggé. A ministrálás és a különböző ministráns fokozatok elnyerésért küzdeni kellett. 8 éves kortól lehetett a fiúknak ministrálni, és sokan megmaradtak még felnőtt korukban is a csapatban.

Hittanár vagyok, és a főiskolán alaposan megtanították azt, hogy mennyire fontos a gyermekkorban a kortárs azonos nemű közösség. a 8-14 éves korban a fiúk amúgy sem szeretnek keveredni a lányokkal, később pedig már vonzalmak kialakulása nehezíti a koedukált közösség egységét.

A papi hivatás kialakulásában szerintem egyértelműen szerepe van egy igazi, hívőkből álló fiúkból és férfiakból álló közösségnek.

Plébánia-vezetés diakónusokkal

Nekem meggyőződésem, hogy a plébánia rendszer a régi formájában már nem fog soha működni. Új utakon kell járni. Pl. a vidéki plébániák fenntartása talán már filiáléként sem fog működni. Lehet, hogy a misére való eljutást kell a városi plébániáknak megoldani. A helybelieknek pedig úgy kell segíteni, ahogy a szubszidiaritás elve mondja: Minden jó helyi támogatást segíteni, azokat helyes mederben tartani. Segíteni a helyi embereket úgy, ahogy nekik arra szükségük van.

Az is meggyőződésem, hogy család és a plébánia vezetés együtt nem működik. Az egyik biztosan a háttérbe szorul. Más egyházmegyékben nem egy világi lelkipásztori munkatársat ismerek, akiknek feladata volt 1-1 plébánia vezetése. Mindegyik abbahagyja egy idő után. Nekik ez addig volt kihívás és örömteli munka, amíg a család növekvő feladatai miatt nem kellett választani a hívek és a család között.

Azt tapasztalom, hogy mindenütt vannak olyan férfiak és nők, akik készek önkéntes munkára a plébániájukért. Fel kell kutatni és felkarolni ezeket az embereket és meg kell találni nekik azt a területet, ahol örömmel dolgoznak. A plébániát szerintem továbbra is papnak kell vezetni, mivel ő adta mindenét oda a szent hivatásáért. A családos embert pedig nem vezetőnek, hanem másképp kell bevonni a plébánia életébe. Akkor is, ha így meg kell szüntetni plébániákat vagy filiálékat.

Papi közösségek

Növelni lehetne a papi közösségeket, mert viszonylag kevés atyát érnek el ezek a csoportok és szükség lenne ökumenikus, papokból-lelkészekből álló csoportok működésére is! Jelenleg egy ilyen van Kaposváron havi egy alkalommal kb. egy óra időtartamban.

E területre semmilyen rálátásom nincs, de szeretném elmondani egy tapasztalatomat.

Egyszer lelkipásztori gyakorlaton voltam a feleségemmel az alföld egyik esperesi kerületében. A környékbeli papok hetente összejártak közös étkezésre, megosztásra, beszélgetésre. Kicsit úgy működtek, mint egy szerzetesközösség. A helyettesítés, problémák átbeszélése nem volt köztük gond.

Mit tehetnénk annak érdekében, hogy a prédikációk megérintsék és elgondolkodtassák az embereket?

Több olyan világi hívővel találkoztam, aki jól tanít és szeret is tanítani. Olyannal is találkoztam, hogy a szentmise prédikációjának egy részét egy világi mondta el.
Azt hiszem, hogy a plébánosnak fel kellene kutatni azokat a férfiakat és nőket, akik megélik a hitüket és akik jól tudnak beszélni nyilvánosság előtt. A papokkal együtt közösen beszélhetnének arról, hogyan lehetne jobban tanítani az embereket. Egymástól sokat lehet tanulni.

A másik fontos észrevételem, hogy a misékre egy viszonylag jól meghatározott társadalmi réteg jár. Ez talán abból is adódik, hogy a pap is azokat tudja a legjobban megszólítani, akik hasonló körülmények közt élnek, hasonlóan gondolkodnak. Azoknak is kellene tanítani, akik nem mennek el misére. Egy mélyszegénységben élő nem fog elmenni az értelmiség miséjére.

Egy időben rendszeresen jártunk le Ormánság cigány falvaiba, ahol a húsvéti vigília mise helyett a barátunk vezette az igeliturgiát. Feleségem az Exultetet énekelte. A falu szinte minden tagja összejött abba a közösségi házba, aminek a tetejét is ellopták már. Együtt énekelt mindenki. Ezeket az embereket a barátunk tudta tanítani, mert ő élt ott köztük, ismerték és elfogadták őt. Mikor a püspök egyszer bérmálás miatt megérkezett a luxusautójával, prédikált ugyan, de nem volt hitele.

A kölcsönös és testvéri együttműködés helyett még mindig elvárjuk, hogy az egyetemes papság, azaz a hívek szolgálják a szolgálati papságot. Ez pedig nem helyes.

Ezzel a jelenséggel én még nem találkoztam, de két gondolatot ébresztett bennem. Egyrészt a hívek szolgálják a papot, mint személyt: ez mindig is így volt, és rendben is van. Eltakarítják a havat a házuk elől, segítenek a főzésben takarításban stb. Ez így szerintem rendjén is van. Jó, ha a pap körül nem fizetett szolgáltatók dolgoznak, hanem hívek önkéntesen.

Másrészt, a plébánia vezetése a pap feladata és ebből adódik, hogy a világiak valójában beosztottai a papnak. Ez nem hiszem, hogy másképp lehetne. Mégis van néhány a rendszernek néhány sebezhető pontja, amin változtatni lehetne, és akkor hatékonyabban működhet a plébánia.

A plébánia szervezete sokban hasonlítható egy vállalathoz, ahol különböző, markánsan elkülöníthető területek vannak: liturgia, hittanítás, karitász, közösségépítés, public relations, evangelizáció, felnőtt katekézis stb. Ezeket a területeket világiakra is lehet bízni, hogy a pap, mint egy vezető elsősorban felügyelje a különböző területeket és a szubszidiaritás elve szerint segítse azokat.

A vezetés-szervezést tudtommal nem tanítják a teológiai egyetemen, pedig egy önálló tudomány, rengeteg gyakorlati ismerettel (vezetési módszerek, eszközök, változásmenedzsment, motíváció, projektvezetés stb.) A papokat szerintem képezni lehetne erre.

Elméletben és gyakorlatban is megtanítani őket, hogyan lehet irányítani a plébánia részterületeit úgy, hogy a felelősséget elosztják a területek vezetői között, és ők se fulladjanak meg a sok munkában.

Fontos része a rendszernek világiak juttatása. Számomra egyértelmű, hogy a plébánián önkéntesek dolgoznak, és nem kapnak fizetést érte. Azonban megbecsülést és materiális juttatást is kellene számukra biztosítani. Sokan a családjuktól vagy a munkájuktól veszik el az időt, hogy a plébánián dolgozzanak. Sokan hivatásuknak különös módon a magaslatán állnak. Több évtizedes tapasztalataikkal és bölcsességükkel segítik a plébániát. A vezetés és szervezés része, hogy a plébánia közössége több módon is kifejezi azt, hogy értékelik az önkéntes munkájukat.

Összefoglalás

Azt hiszem, hogy a papok és világiak együttműködése meg fog újulni a zsinat után. A világnak Krisztus kell, és mi világiak eljutunk olyan helyre, ahová a papok nem. Azonban a küldetésünk lényege, hogy a papokhoz kell vezessen mindenkit, akik Jézus megbízottjai, a szentségek kiszolgáltatói maradnak.