Az alkalmatlan szülők imádsága

„A Te kezedbe teszem le a gyermekeimet, magamat és a szülőként elvégzett munkámat.”

Sokáig voltam hitetlen, most pedig már jó ideje hívő vagyok. Ezért elég jól tudom, milyen nagy a különbség a két állapot közt. A hitetlen azt hiszi, saját erejéből képes az élet problémáit megoldani. A hívő pedig képes beismerni alkalmatlanságát, az életét rábízza Istenre.

Egy alkalommal éppen gyermekeim nevelésével kapcsolatosan voltam tehetetlen. Valamit rajzolni akartam, és egyik oldalára nyomtatott papírok közül vettem elő egyet. Rajzolás után — bár nem szoktam — megnéztem, mi van a másik oldalára írva. Egy imádságot találtam rajta. Elképzelésem nincs, honnan került hozzám. Nem én írtam, mert arra ráismertem volna. Rákerestem a neten — nem találtam. A régi írásaim közt is kerestem — ott sem volt. Ez az imádság éppen akkor nekem szólt. Alább közreadom, mostantól legyen közkincs.

Uram, Te tudod az alkalmatlanságomat. Ismered a gyengeségeimet, nemcsak szülőségemben, hanem életem minden területén is. Megtettem a legtöbbet, amit csak tudtam, de nem volt elég jó. Ahogy Te megtörted a halakat és a kenyereket, amikor enni adtál az ötezer embernek, most kérlek, vedd az én erőtlen próbálkozásomat és használd fel azt családom megáldására. Kérlek, te javítsd ki az elrontott dolgaimat. Te elégítsd ki azokat a szükségeket, amelyek nem elégíthetők ki. Fogd a Te hatalmas karjaidba a gyermekeimet, és vond őket magadhoz. Légy velük, amikor a jó és rossz között döntés válaszútján állnak. Én a legjobbat próbáltam nyújtani. Ezért a Te kezedbe teszem le a gyermekeimet, magamat és a szülőként elvégzett munkámat. Rád bízom a dolgok kimenetelét.

Bejegyzés adatai

Olvasóim ajánlják:

  • Digitális kép: Onan. Az önkielégítés egyáltalán nem veszélytelenSok helyen azt írják, hogy az önkielégítés jó, sőt egészséges. Tapasztalatom szerint azonban ez közel sem ilyen egyértelmű. Az alábbi gondolatokkal gondolkodásra szeretném ösztönözni azokat, akik nem dőlnek be minden marketingszövegnek. Minden ember élete az alábbi módon kezdődött:  a férfi apuka és a női anyuka belebolondultak egymásba és szexeltek. Jó esetben előtte örök hűséget fogadtak ...
  • Egy anyuka két kisgyerekével tévét néznek együtt. Értékes filmek kisgyerekeknekNagyon sokat kerestem és még most is kutatom azokat a filmeket, amelyek valóban segítenek emberré válni a gyermekeimnek. Kevés listát és útmutatást találtam erre az interneten. Az enyéimet megosztom azokkal, akinek fontos, hogy a film necsak szórakoztasson, de segítsen a gyerekeknek irányt mutatni. Ebben a bejegyzésben a 4-8 éves korosztály számára írok filmeket.
  • A zongora billentyűin egy hangya méretű ember ül. A zongorám történeteMi közöm van a zongorához? Miért van zongoránk? Miért nem adtam el? Mire használjuk? Ehhez hasonló kérdésekre is válaszolok. Mert ez a bejegyzés rólam és a zongorámról szól.
  • Rosenberg úr feje mellett a sakál és a zsiráf bábok Erőszakmentes kommunikáció pro és kontraMindig úgy éreztem, hogy akkor használok erőszakot, amikor valójában gyenge és tehetetlen vagyok. Nagyon érdekelt, hogyan lehet a helyzeteket erőszakmentesen megoldani. Ezért kezdtem el foglalkozni az erőszakmentes kommunikációval, ami aztán alapvetően nagy csalódást okozott.
  • A feldíszített Országház és előtte, a Kossuth téren a szabadtéri szentély, előtte a rendezett tömeg, az aszisztencia. Eucharisztikus kongresszus miatt vagyok katolikusÉdesapám meséli el, mi köze van az 1938-as Eucharisztikus kongresszusnak ahhoz, hogy ő is, és én is katolikusok lehettünk.
  • Jézus a getszemáni kertben imádkozik, és Kylo Ren lézerkardját neki szegezi Ha jót akarunk, ne engedjünk gyerekeinknek Star Warst nézniKérdések, elmélkedések a Star Wars feldolgozása kapcsán. Mielőtt hívő lettem senki sem figyelmeztetett arra, hogy milyen veszélyeket rejt a new age, az ezotéria. Pedig fontos lett volna. Persze én sem könnyen vettem észre a mesének álcázott okkultizmust. Most teszek egy próbálkozást, hogy elgondolkoztassalak a film üzenetein.
  • Kislányommal és kisfiammal vásárolok a kaposvári piacon 2018 Legjobb hely a bevásárlásra: a kaposvári piacSzeretek piacra járni. Fiatalkoromban a belbudai Fény utcai piac, később a kaposvári piac volt az a hely, ahol az élelmiszereket beszereztem. A Kaposvári piac még mindig él, annak ellenére, hogy nagyon megnehezítették a vásárlást. Az új épülettől az árusítás és vásárlás feltételei gyakorlatilag minden tekintetben rosszabbak lettek, különösen a külföldi tulajdonosok áruházáról de az árusok ...
  • Frottir Hamburger Group koncertplakátja 1986 június 10-én a Petőfi csarnokban. Rá van írva: Na végre. Mintha olyan sokan várták volna rajtunk kívül a koncertet ... Koncertünk a Petőfi CsarnokbanA Kádár rendszerben ki voltak osztva a popzenei kártyák is. Mi fiatalon mégis belekezdünk a zenélésbe, és bíztunk abban, hogy kaphatunk egy esélyt. Nem kaptunk, és végül nem próbáltuk meg külföldön sem.
  • Bukovinai székelyek: az újrakezdés művészeiFeleségem révén a magyar történelem egy újabb jelentős eseményének örököse lettem. A nagyapja még Bukovinában született. Gyermekeimben tehát székely vér is folyik. E bejegyzésemben elhelyezem Nóri szüleitől hallott családi elbeszéléseket Magyarország történelmében. Tartalom Menekülés Csíkból Végre hazatérhetünk! Ismét menekülés Újrakezdés ismét: Kakasd Újabb házak: Érd és Tárnok Újpest, Budakeszi, Kaposvár Könyvajánló   Menekülés Csíkból Én is csak mostanában tanultam meg, hogy a székelyek közül sokan a ...
  • Tesco eredményei számokban Miért nem járunk a Tescoba?Kedves Csabi! Valamelyik nap felhoztad a Tesco reklámújságot. Megtudtam, hogy elég egy túrót venni egy újabb mágnesért, és hogy mennyi mindent olcsóbban kapunk meg, ha ezt is meg azt is még hozzá vásárolunk. Nem érted, hogy mi miért nem járunk a Tescoba, miért csak ide a sarki boltba? Először azt mondtam, hogy a Tescoba elautózni 5 Túró ...

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete