Önkielégítés? Soha!

Digitális kép: Onan.

Sok helyen azt írják, hogy az önkielégítés jó, sőt egészséges. Tapasztalatom szerint azonban ez közel sem ilyen egyértelmű. Az alábbi gondolatokkal gondolkodásra szeretném ösztönözni azokat, akik nem dőlnek be minden marketingszövegnek.

Minden ember élete az alábbi módon kezdődött:  a férfi apuka és a női anyuka belebolondultak egymásba és szexeltek. Jó esetben előtte örök hűséget fogadtak egymásnak, mert tudták, a szexből gyerek fog születni, amelynek tisztességes a felneveléséhez szükséges a férfi apa és nő anya holtig tartó szövetsége.

Évezredeken keresztül mindenkinek volt apja és anyja, akik szeretkeztek, és ebből lettünk mi.

Az orgazmus keltette érzéseket egy ember megszületése követte. Egyesek úgy fogták fel, hogy ez egy olyan ajándék, amelyet kizárólag az azzal együtt szeretnének átélni, akivel együtt megfogadták, hogy a születendő gyermeket felelősséggel felnevelik és halálukig kísérik őt. Mások azt szerették volna, hogy az orgazmus gyermekáldás nélkül is megtörténhessen.

Van két különböző típusú ember. Az egyik úgy gondolja, hogy az orgazmus megélése csakis házasságban, a házastársával történő közösülésben történhet. Szerintük ez a legjobb és egyben erkölcsileg is helyes lehetőség. Az ilyen emberektől született meg a mai Európai emberek többsége. A másik típus,  aki az orgazmust el akarja választani a házastársi hűségtől és a gyermekáldástól, mert az orgazmust egy örömszerző tevékenységnek fogja fel. Számukra az orgazmusnak erkölcsi jelentőssége annyi, hogy mivel a művelőjének jó érzést okoz, ezért élni kell vele.

A szexualitás-hűség-orgazmus egysége

A felnőtt emberré válás normális folyamata az, hogy egy férfi és egy nő halálukig tartó hűséget fogadnak, közös házba költöznek, szeretkeznek, a nő gyermekeket szül, és közösen felnevelelik. A felnőtt gyermekek aztán kiröpül a családból egy másik közösségbe, de a szülők még utána is támogatják őket.

Az ilyen házaspár tudatos, felelősséget vállaló. Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy a család vezetői. Kézben tartják a közösségük minden ügyét: lelkivezetők, pénzügyi vezetők, oktatási vezetők, logisztikai vezetők. Önképzéssel tanulnak és általában nagyon hatékonyak.

Ők azok, akik viszonylag kevésbé manipulálhatók a reklámok által. Tudják, mire van szükségük, arra költik a pénzüket. Felesleges dolgokra keveset költenek, inkább tartalékolnak. Ők árérzékenyek, mert hamar rájönnek, hogy a rossz minőségű termék, ha kevesebbe kerül is, drágább, mint az a termék, amely jobb minőségű, de több pénzt kérnek érte.

Az ilyen házaspárok a szexualitást is úgy élik meg, mint egy felbecsülhetetlen érték.

Tudják, hogy a szexualitásban milyen kincset kapnak egymástól.

A polgári és a vallásos esküvőkön is elhangzik a halálig tartó hűség ígérete. Ezt sokan megújítják évente, ötévente, tízévente. Nemcsak azért, mert fontos a másik számukra, hanem azért is, mert azt is tudják, ők is fontosak a másiknak.

Ezen kívül tudják azt is, hogy a gyerekeknek is a legfontosabb, hogy legyen apjuk és anyjuk, és ők szeressék egymást.

Amit leírtam, az a házasság normális változata. Sokszor van így, de talán még többször fullad katasztrófába a házasság, mert nem tudták a házastársak egymást szeretni.

A normális házasságot élő ember, aki a mai világ emberiségét felnevelte kisebbségbe került. A fogamzásgátlás és a pornó jogi elismerése azt a furcsa helyzetet teremtette, amit úgy szoktunk kifejezni: „Maga alatt vágja a fát”. József Attila így fogalmazott: „Azt tagadta meg, amit ér”.  A második típusú ember ugyanis általában nem képes a normális házasságot megélni. Talán pont azért, mert a házasság egyik lényeges része az orgazmus közös, szeretetben történő  megélése, ami náluk hiányzik.

Aki kicsit bővebben utánanéz, rengeteg beszámolót találhat arról, milyen csodálatos élényt éltek át azok, akik a nászéjszakájuk előtt nem szeretkeztek, nem onanizáltak. További beszámolók vannak arról, hogy a házasságon belül megélt, segédeszközök és petting nélkül átélt közösülés hogyan tud szebb és jobb lenni. Ezeket a beszámolókat azonban nem a profitérdekelt médiacégek blogjaiban kell keresni, mivel nekik nem fűződik érdekük a közléshez.

Mindennapi orgazmusunk add meg nekünk

A második típusú emberekből épülő világot csak néhány évtizede kezdtük megismerni. Már technikailag és jogilag is lehetővé vált a fogamzásgátlás és abortusz, és a pornográfia is legálisan terjed az interneten.

Az ember, akit anya szült és apától fogant most azt mondja, ne legyen ajándék az orgazmus, hanem legyen a mindennapi élet része. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy ebből adódik, hogy a házassági hűség, a felelős gyermenknevelés, azaz mindaz, amitől a mai világ létezik, egyszerűen meg fog szűnni.

Az első csoport esetében orgazmusról beszélek, mert itt szó sincs szexualitásról. A szexualitás fogalma a szaporodáshoz kapcsolódik, ahhoz, amikor egy férfi és egy nő egyesüléséből egy új teremtmény jön létre.

Az orgazmus a szexualitás része, de – ahogy írtam – szeretnék elválasztani a szexualitástól. Ezért jön szóba az, hogy férfiak vagy nők egymásnak okoznak orgazmust, vagy az ember egyszerűen saját magának.

Miért van ez így? Miért akarjuk az orgazmust a szexualitás, a házasság, a gyerekáldás nélkül? Valójában az orgazmus önmagában akarása csak tünete valamilyen abnormalitásnak?

A magam részéről úgy vélem igen. Minden emberben más abnormalitás áll a háttérben. Az abnormalitást értsük pozitív értelemben: Eltérés attól, amilyennek lennünk kellene. Nem fizikailag abnormális, hanem szellemileg. Betegség, amire terápiát érdemes alkalmazni, és amiből sikeresen meggyógyulhatunk. Ez egy olyan zavar az életünkben, aminek szövődményei lesznek, és amelyek tönkretesznek bennünket, mint ember. Az abnormalitás egy jel, hogy figyeljünk arra, hogy az életünkben valamit változtatnunk kell.

Az életcél hiánya

Az önkielégítés egyik oka egészen biztosan az életcél hiánya. Amikor nem tudjuk, mit akarunk kezdeni az életünkkel. Általában nem azt gondoljuk, hogy most két évig maszturbálok, majd aztán megházasodom és lesz öt gyerekem. Hanem azt gondolja, hogy nem tudom, mit tudok kezdeni az élettel. Most maszturbálok, mert jó, és  majd lesz valahogy.

Ha ez a betegség, akkor ebből szerintem logikusan levezethető a következmény is: Olyan életutak, amelyekből hiányzik az átgondoltság, a céltudatosság, a felelősség. Az ilyen ember imája így hangozhat:  „mindennapi orgazmusom add meg nekem ma.”

Hatalomvágy

Egy másik betegség a a grandiozitásra törekvés: Az ilyen ember a céltalannal szemben átgondolt, céltudatos és felelős. Azonban a célja nem a szeretet, mint ahogy ezt Jézust követők igyekeznek megvalósítani, hanem mások kihasználása, manipulálása. Mivel évtizedeken keresztül ez vezérli őket, egészen magas szintre  űzik e mesterséget. Nekik nem a mindennapi orgazmus a céljuk, hanem az, hogy bármikor bárkivel megtehessék azért, hogy manipulálják őket.

Üzlet

A második típusú embernek a mindennapi orgazmusra van szüksége, ennek az igények a fenntartásához szükséges az orgazmus. A saját élvezet miatt elérendő orgazmus támogatásához hatalmas termékválaszték áll rendelkezésre: segédeszközök, óvszer, pornó, partnerkeresők és a többi.

A fogamzásgátlás piaca nem rossz beruházás. Éves bevétele 28 milliárd dollár (8 trillió forint), az éves növekedés 7%  bőven meghaladja az inflációt. Ez nagyjából a hatoda a Google árbevételének és háromszorosa az idén várható magyar költségvetési hiánynak (2-3 trillió forint).

Az óvszer mellett a társkereső cégek is jó befektetések. A Tinder például évente egyharmaddal növeli bevételét, míg egy átlagosan jó vállalkozás csak néhány százalékkal.

Az abortusz-üzlet alapja is a mindennapi orgazmus. Az örök hűséget fogant házaspárok nagyon ritkán szokták kérni a gyerekük megölését. Még akkor sem, ha nem tervezték.

A testvérek örök kérdése: Miért őt vetettétek el, miért nem engem?

A jog abszurd módon megállapítja azt, hogy hány napos korig lehet megölni a megfogant életet. Jelenleg 12 hetes korig lehet elpuszítani az embriókat. Ilyen alapon olyan törvényt is hozhatnának, hogy mondjuk valakit 5 éves kora előtt és 70 éves kora után büntetlenül meg lehet ölni. Végül is, miért ne?

Egy 6 hetes embrió arca
Ember lesz.

A meddőségbiznisz köré épülő üzletet szintén segíti, ha onanizálnak az emberek. Ebben az esetben is gyilkolás folyik, mivel sok megfogant élet kerül veszélyes hulladékként megsemmisítésre akkor is, ha előtte néhány évig folyékony nitrogénben tárolják. Ha én lombikbébi lennék, felmerülne bennem a kérdés: Mi történt a testvéreimmel?

Több más üzlet is profitál abból, hogy az embereknek sűrűn legyen orgazmusuk. Nagyon sok ezek közül legális is.

Mi az igazság?

Mivel az önkielégítést végző emberek nagy hasznot hoznak egyes vállalkozóknak, nem csoda, hogy tudománytalan állítások tömegével találkozunk. Tudni illik, hogy az interneten található tartalom egy részét nem szakemberek írják, hanem a médiacégek útmutatásai alapján szakmunkások. Nem cél, hogy a cikkek igazak legyenek, csak az, hogy a Google megjelenítse azt a találati listában.
Így történhet meg, hogy néha egészen abszurd, tudománytalan tézisek köszönnek ránk: növeli az önbizalmat, magabiztossá tesz. (13 ok: ezért egészséges a maszturbálás.)

Azok számára, akit érdekel az igazság is, járjon utána a maszturbációról írt állítások valóságtartalmának. Nem fog megbízható tudományos kutatást találni erről, ugyanis nincs. A tudományos kutatás feltétele ugyanis sok-sok önkéntest és jól előkészített kutatási program. Valaki belegondolt, hogy micsoda abszurd gondolat, hogy létrehoztak kontrollcsoportokat az egyik hónapokon keresztül önkielégítést végzett, a másik nem. Mérték a különböző vitális paramétereiket, amelyekre a cikkek hivatkoznak: alvás minősége, koncentráció erőssége stb. Kizártnak tartom, hogy ilyen kutatást végeztek volna.

Az egyik cikk például azt állítja, hogy a maszturbáció segít megelőzni az AIDS-t. Kell magyaráznom ennek a kijelentésnek az abszurditását? Elég, ha annyit mondok, az önkielégítés a Covid-19-et is segít megelőzni.

Sokan nem tudják, hogy blogokat sok esetben nem szakemberek írják. A szerkesztők meghatározzák, hogy miről szóljon a cikk, melyik kulcsszó, kifejezés hányszor szerepeljen benne, milyen hosszú legyen a cikk és egy vállalkozó megírja. Az igazságtartalom nem sokat számít, mert a a fő célja ennek, hogy a látogatók száma növekedjen.

Egy tudományos alapokon nyugvó intézmény a három királyfi, három királylány mozgalom. E mozgalom azért született, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek. Komoly kutatással megállapított tény, hogy az emberek több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik. Ez a mozgalom a kívánt gyerekek megszületését és felnevelését abban a klasszikus rendszerben tudja elképzelni, amikor a házastársi hűség megfogadása után a férfi apa és nő anya szexuális együttlétekor történik az orgazmus. E rendszerbe beletartozik a házastársak egymás iránt érzett szeretete, tisztelete. Akik e mozgalom szerint élnek, nem hoznak semmi bevételt a második típusú emberekre alapozott vállalkozásoknak.

A második szempont a Jézus Krisztusba vetett hit. A Bibliának már az első könyve foglalkozik ezzel:

Júda ezért azt mondta Onánnak: Menj be bátyád feleségéhez, és vedd el, hogy utódot támassz a bátyádnak! Ő azonban, mivel tudta, hogy nem az ő számára születik a gyermek, amikor bement bátyja feleségéhez, a földre ontotta a magot, hogy bátyja nevére ne szülessék gyermek. Ezért elveszítette őt az Úr, mivel utálatos dolgot cselekedett. (Ter 38,8-10)

A fenti szakasz alapján sokáig onanizálásnak is nevezték az önkielégítést, talán sokaknak ismerős ez a kifejezés.

A katolikus egyház tanítása így fogalmaz:

Az önfertőzés (lat. masturbatio) a nemi szervek szándékos izgatása nemi öröm szerzése céljából. Mind az egyházi Tanítóhivatal — a hagyomány állandó folyamatában –, mind a hívők erkölcsi érzéke bizonytalankodások nélkül állítja, hogy az önfertőzés önmagában és súlyosan rendetlen cselekedet.Bármi legyen is a motívuma, a szexuális képesség szándékos használata a normális házastársi kapcsolaton kívül lényegében mond ellent rendeltetésének.” Ilyen esetben a szexuális élvezetet, melynek az erkölcsi rend szerint az igazi szerelem, a teljes, kölcsönös odaadás és az emberi élet továbbadása összefüggésében kell megvalósulnia, az e rend által megkövetelt szexuális kapcsolaton kívül keresik. (KEK 2352)

A házasság, a szex, a gyermek nemzése összetartoznak, mint egy épület részei. A rendszeres orgazmust kereső ember élete olyan, mintha egy putriban élné az életét, és azt gondolná, hogy a putri a világon a legtöbb és legszebb, amit egyáltalán elérhet. Hiányzik a központi fűtés, a hőszigetelés, a melegvíz, a tiszta padló. Az ember, aki a házastársával a hűség és szeretet légkörében éli meg az orgazmust, az egy palotában él. A putriban élőknek szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ők képesek lennének palotában élni.

Amit szintén fontos tudni az önkielégítésről: hogy függőséget okozhat. Számomra kiemelten fontos, hogy ne valamilyen egyedül végzett szokásos tevékenység indítsa el bennem a jó érzéseket. A kávézást is évente abbahagyom egy hónapig, hogy megbizonyosodjam arról, még saját maga vagyok ura az éltemnek.

Az életem a egyik legfontosabb kérdése: hogyan tudok felelősséggel szeretni másokat? Ebben a rendszereben pedig az önkielégítésnek semmilyen helye nincsen. Vajon mi vezérli az olvasóm életét? Miért küzd? A céljai elérését segíti vagy gátolja az önkielégítés? Hogy szerezhetne örömet magának úgy, hogy közben másnak is örömet szerezzen?

Összefoglalás

Az írásom szeretne elgondolkodtatni. Végezetül összefoglalom azt a néhány tézist, amelyeket a legfontosabbnak tartok:

  • Az orgazmus része a szexualitásnak, a szexualitás része a házasságnak. Ha ezt nem vesszük figyelembe, a személyiségünk torzulni fog.
  • Az önkielégítés hosszú távon gátolja a boldog örömteli életet.
  • Sokkal több a haszont termelnek azok, akik önkielégítést végeznek, mint a felelős házastársak.
  • Csak a profit növelése érdekében terjesztik azt a tudománytalan állítást, hogy az önkielégítés egészséges.

E téziseket a magam színvonalán igyekeztem alátámasztani érvekkel, de ha nem is sikerült meggyőznöm, érdemes utánanézni annak, hogy az interneten található információk igazságtartalma mennyi.

Aki pedig úgy gondolja, hogy szeretne leszokni az önkielégítésről, annak javaslom Arrivera (Sikerülni fog) blogját.