szeretet

Egy zöld egér egy útelágazás előtt. Popper Péter könyvéneki címlapja.
Ebben a bejegyzésben Popper Péter indiai történetét összehozom egy Assisi Szent Ferencről szóló itáliai legendával, és ebből egy harmadik történet kerekedik, melyből kiderül, hogy miért vagyok hálás az ezoterikának.
Egy pásztort, körülötte juhok. Minennek csak a kontúrja látszik az alkonyatban
Most van az az idő, amikor jön a szélvihar, és mindannyiunk számára kiderül, hogy a házunk homokra vagy sziklára épült. Azonban még mindig nem késő építkezni.
Egy 1884-ben készült festményen: egy nagyapa ül a széken, körülötte 5 kisgyermek hallgatja, amit mond
Középiskolában nagyon sok idézetet megtanultam az igazságtalan magyar tanáromtól. Az egyik ez volt: az igazat mondd, ne csak a valódit. József Attila: Thomas Mann üdvözlése című versében benne van az élet esszenciája.
Egy festményen egy ember, aki tágra tátja a száját és egy gyilkos rakéta száguld ki belőle.
Jézus azt is tanítja, hogy „minden fölösleges szóért számot adnak majd… mert szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet”. Ezért se használj gyilkos szavakat!
Tesco eredményei számokban

Kedves Csabi!

Valamelyik nap felhoztad a Tesco reklámújságot. Megtudtam, hogy elég egy túrót venni egy újabb mágnesért, és hogy mennyi mindent olcsóbban kapunk meg, ha ezt is meg azt is még hozzá vásárolunk. Nem érted, hogy mi miért nem járunk a Tescoba, miért csak ide a sarki boltba?

Család egy ágyban: 2 gyerek, apa és anya. mindenki alszik, a csecsemő éppen az anyja mellét tartja a szájában.

Egy hétig elérhető volt Diane Wiessinger IBCLC tudományos kutatásokra alapozott előadása a csecsemő alvásáról. Az előadást a 2014-es születés hete alkalmából tették közzé az iLactacion.com szoptatási portálon, és a kivonat közléséhez a szerző engedélyét kértem.  Kevés időm volt, Csak a lényeget jegyeztem le.