Egy élőszóban előadott tanúságtételem arról, mit tett velem a Katolikus Egyház tanítása, és mi köze van ennek Kafarnaumhoz és Jézushoz.
gyónás
Megnéztem Mészáros Márta Aurora borealis című filmét. Nagy hatást tett rám. Kicsit részletesebben írok róla.
Nagyon hálás vagyok a katolikus hitemért, ami nem az új evangelizációból származik, hanem a régiből, ami még mindig ugyanúgy működik.
Annyira hálás vagyok Istennek azért, mert katolikusnak tértem meg. Amikor 2003-ban bérmálkoztam megigértem, hogy soha nem fogom elhagyni a katolikus hitemet. Ezt az ígértemet ugyanolyan komolyan veszem, mint a házassági hűséget. Akkor még a megtérés miatt Isten iránt érzett szerelmem miatt tettem. Az évek alatt viszont az eszemmel is megértettem, miért olyan fontos számomra a katolikus hit.
Hogyan lehet hittanórába beépíteni az impressziív, félelmetes és erőszakos jelenetektől hemzsegő kissé zavaros filmet a Sithek bosszúját?
Pityke őrmester éppen a kapitánnyal amőbázik, amikor egyszerre csak látja, hogy rengeteg idős néni szalad az őrs felé valami köves korbácsfélével a kezében. No, épp meg is érkeztek.
– Erkölcsi fertő! Siralomvölgy! – kiabálták lengetve a korbácsukat – Azonnal tegyen valamit őrmester úr!.
Mikor először gyóntam, összeszorítottam a szemem, alig jött ki hang a torkomon. Megkérdeztem a lelki vezetőmet, hogy ez normális-e. Azt mondta igen. Nagyon nehéz a saját mocsokságaimat beismerni magamnak, sőt, kimondani. Egyszóval szembenézni azzal, hogy gonosz voltam. Miután kimondtam, óriási, leírhatatlan megkönnyebbülés. A pap szájából elhangzik Jézus igéje: „Isten megbocsátotta bűneid.”
Ez óriási erőt ad minden egyes alkalommal,