Rövid írások, amelyek valahogy kipattantak a fejemből.
hit
Jóga, Popper Péter, Pi élete és Assisi Szent Ferenc együtt egy bejegyzésben, és végül minden érthető lesz.
Egy élőszóban előadott tanúságtételem arról, mit tett velem a Katolikus Egyház tanítása, és mi köze van ennek Kafarnaumhoz és Jézushoz.
Marshal Rosenberg szerintem egy a korunk hamis prófétái közül. Az erőszakmentes kommunikáció egy furcsa ezoterikus katyvasz.
Évekig tartott, míg kilábaltam az ezoterikából. Első áldozásom 16. évfordulóján szentségimádás közben fogalmaztam meg ezt a tanúságtételt arról, hogyan kaptam választ a szorongató kérdésre: az ezotériában vagy Jézusban higgyek?
Annyira hálás vagyok Istennek azért, mert katolikusnak tértem meg. Amikor 2003-ban bérmálkoztam megigértem, hogy soha nem fogom elhagyni a katolikus hitemet. Ezt az ígértemet ugyanolyan komolyan veszem, mint a házassági hűséget. Akkor még a megtérés miatt Isten iránt érzett szerelmem miatt tettem. Az évek alatt viszont az eszemmel is megértettem, miért olyan fontos számomra a katolikus hit.
Azért nem lettem annak idején budhista, mert értelmetlen volt számram az a gondolat, hogy a vágyaink rosszak, és hogy ezekből fakad minden szenvedés. Katolikus vallásban ez az ügy egész másképp fest. A vágyaink lehetnek jók, és nem feltételnül okoznak szenvedést.