Évekig tartott, míg kilábaltam az ezoterikából. Első áldozásom 16. évfordulóján szentségimádás közben fogalmaztam meg ezt a tanúságtételt arról, hogyan kaptam választ a szorongató kérdésre: az ezotériában vagy Jézusban higgyek?
Annyira hálás vagyok Istennek azért, mert katolikusnak tértem meg. Amikor 2003-ban bérmálkoztam megigértem, hogy soha nem fogom elhagyni a katolikus hitemet. Ezt az ígértemet ugyanolyan komolyan veszem, mint a házassági hűséget. Akkor még a megtérés miatt Isten iránt érzett szerelmem miatt tettem. Az évek alatt viszont az eszemmel is megértettem, miért olyan fontos számomra a katolikus hit.
33 éven keresztül nem szerettem azt, amit katolikusnak hittem. De rosszul tudtam, mi a katolikus. Akikkel ma is találkozom, és erről beszélgetek velük, azok is rosszul tudják, mit jelent a katolikus hit. Ezért gondolom hát azt, hogyha helyesen ismernék, akkor hinnének.