A házasság kezdete valaminek

A vakvezető kutya a kaposvári Anna utcában a zebrán lelép a járdáról, közben arról álmodozik, hogy csobban egyet a Desedában.
Bemutatom Strimmelt, a feleségem vakvezető kutyáját. Tegnap volt a vakvezető kutyák világnapja, ez alkalomból megosztok néhány rövid történetet róla.

„A házasság nem két egyén egész életre szóló, egymás iránti vonzódása,
hanem két embernek szóló felhívás arra, hogy együtt tegyenek tanúságot
Isten szeretetéről. A házasságnak nem az az igazi titka, hogy a férj
és a feleség annyira szereti egymást, hogy egymás életében megtalálják
Istent,

Edelényi Zsolt és felesége: Nóra a házasságkötés éjjelén

Ez az interjú abból a szempontból egyedülálló a kötetben, hogy megszólal a házaspár mindkét tagja. Bár külön-külön beszélgettem Nórával és Zsolttal, a szövegek mégis egymásba illeszkednek, mint egyazon dallam két szólama. Egyetértés van közöttük abban, hogy a kapcsolatot az érzelmek mellett az elköteleződés tartja össze,