Barsi Balázs „Belépek Isten Oltárához” című könyvét sokadszorra olvasom. Miért fontos nekem, hogy szép vasárnapi misére mehessek?
Szeretem, hogy katolikus vagyok
Örök hűséget fogadtam a katolikus hittel. Az idő múlásával egyre jobban megszeretem. E kategória bejegyzései erről szólnak.
33 éven keresztül nem szerettem azt, amit katolikusnak hittem. De rosszul tudtam, mi a katolikus. Akikkel ma is találkozom, és erről beszélgetek velük, azok is rosszul tudják, mit jelent a katolikus hit. Ezért gondolom hát azt, hogyha helyesen ismernék, akkor hinnének.
Évek óta elmegyek imádkozni a hajnali órákban. Szeretem a napfelkeltére időzíteni. Ekkor imádkozom el a Naphimnuszt. Annyiszor elmondtam már, hogy egyre többször van vágyam saját szavaimat hozzáadni az imádsághoz.
Miért nem jártam misére rendszeresen 33 éves korom előtt? Nemcsak azért, mert nem voltam hívő. És miért jártam néha mégis?
Azt hiszem, ha az alábbi evangelizációs tervet végrehajtanák, minden eddiginél nagyobb megtérési hullámot okozna. Az egész mindösszesen 3 pont:
- A pápa elköltözik a Vatikánból egy szerény helyre, szerény körülmények közé.
- A püspökök kiköltöznek püspöki palotáikból a szegények közé.
- A plébánia rendszert megszüntetik és a papok keresztény közösségek lelkipásztorai lesznek.
Most úgy vélem, mindig az a kérdés foglalkoztatott: joga van-e élni a szegénynek, a betegnek, a sikertelennek, a szerencsétlennek?
Velem együtt mindenki úgy élt, hogy éreztették velem: Mindenki a maga sorsának kovácsa. Azaz aki nem sikeres, az akár el is pusztulhat. Senki nem tudott nekem olyan magyarázatot adni,
„…fontos emlékeznünk arra, hogy az ősegyház az apostoli időszakot követően alig folytatott missziós tevékenységet. Nem is volt kialakult közvetlen elképzelése arról, hogyan terjessze a hitet a pogányok között — mégis ez lett a legnagyobb missziós sikerek korszaka. Az antik világ megtérése nem az egyház tervszerű munkájának eredménye,