Ön jól döntött

A minap valaki azt mondta nekem: „Jól döntöttél!”. Átvillant az agyamon: Jézus miért nem mondta ezt? Meghívta Mátét, ő követte őt. Mondhatta volna, hogy jól döntöttél. Mégsem mondta.
A kedves olvasó döntse el, hogy honnan tudja egy másik ember, hogy jól döntöttünk? Azt is definiálni kellene, hogy vajon mindenkinek ugyanazt jelenti, hogy „jól dönteni”?
Magamban két dolgot tisztáztam ezzel kapcsolatban:

    1. Csak az Isten tudja, hogy jól döntöttem-e. Lehet emberi kritériumok alapján mérlegelni, hogy helyesen döntöttem-e, ez azonban nem feltétlenül Isten ítélete.
    2. Ha netán rosszul döntöttem, akkor sem helyrehozhatatlan a dolog. A hiba felismerése után lehet korrigálni.

Tudják, az a nagyszerű Istenben, hogy ő olyan, mint egy igazi barát. Nem nézi, hogy milyen hülyeséget csináltunk. Ha szeretjük őt, akkor úgyis helyrehozzuk. Ha pedig jól döntöttünk, akkor nem kell mondania, hiszen mindketten tudjuk, hogy jól döntöttünk.

Bejegyzés adatai

Olvasóim ajánlják:

  • Digitális kép: Onan. Az önkielégítés egyáltalán nem veszélytelenSok helyen azt írják, hogy az önkielégítés jó, sőt egészséges. Tapasztalatom szerint azonban ez közel sem ilyen egyértelmű. Az alábbi gondolatokkal gondolkodásra szeretném ösztönözni azokat, akik nem dőlnek be minden marketingszövegnek. Minden ember élete az alábbi módon kezdődött:  a férfi apuka és a női anyuka belebolondultak egymásba és szexeltek. Jó esetben előtte örök hűséget fogadtak ...
  • Egy anyuka két kisgyerekével tévét néznek együtt. Értékes filmek kisgyerekeknekNagyon sokat kerestem és még most is kutatom azokat a filmeket, amelyek valóban segítenek emberré válni a gyermekeimnek. Kevés listát és útmutatást találtam erre az interneten. Az enyéimet megosztom azokkal, akinek fontos, hogy a film necsak szórakoztasson, de segítsen a gyerekeknek irányt mutatni. Ebben a bejegyzésben a 4-8 éves korosztály számára írok filmeket.
  • A zongora billentyűin egy hangya méretű ember ül. A zongorám történeteMi közöm van a zongorához? Miért van zongoránk? Miért nem adtam el? Mire használjuk? Ehhez hasonló kérdésekre is válaszolok. Mert ez a bejegyzés rólam és a zongorámról szól.
  • Rosenberg úr feje mellett a sakál és a zsiráf bábok Erőszakmentes kommunikáció pro és kontraMindig úgy éreztem, hogy akkor használok erőszakot, amikor valójában gyenge és tehetetlen vagyok. Nagyon érdekelt, hogyan lehet a helyzeteket erőszakmentesen megoldani. Ezért kezdtem el foglalkozni az erőszakmentes kommunikációval, ami aztán alapvetően nagy csalódást okozott.
  • A feldíszített Országház és előtte, a Kossuth téren a szabadtéri szentély, előtte a rendezett tömeg, az aszisztencia. Eucharisztikus kongresszus miatt vagyok katolikusÉdesapám meséli el, mi köze van az 1938-as Eucharisztikus kongresszusnak ahhoz, hogy ő is, és én is katolikusok lehettünk.
  • Jézus a getszemáni kertben imádkozik, és Kylo Ren lézerkardját neki szegezi Ha jót akarunk, ne engedjünk gyerekeinknek Star Warst nézniKérdések, elmélkedések a Star Wars feldolgozása kapcsán. Mielőtt hívő lettem senki sem figyelmeztetett arra, hogy milyen veszélyeket rejt a new age, az ezotéria. Pedig fontos lett volna. Persze én sem könnyen vettem észre a mesének álcázott okkultizmust. Most teszek egy próbálkozást, hogy elgondolkoztassalak a film üzenetein.
  • Kislányommal és kisfiammal vásárolok a kaposvári piacon 2018 Legjobb hely a bevásárlásra: a kaposvári piacSzeretek piacra járni. Fiatalkoromban a belbudai Fény utcai piac, később a kaposvári piac volt az a hely, ahol az élelmiszereket beszereztem. A Kaposvári piac még mindig él, annak ellenére, hogy nagyon megnehezítették a vásárlást. Az új épülettől az árusítás és vásárlás feltételei gyakorlatilag minden tekintetben rosszabbak lettek, különösen a külföldi tulajdonosok áruházáról de az árusok ...
  • Frottir Hamburger Group koncertplakátja 1986 június 10-én a Petőfi csarnokban. Rá van írva: Na végre. Mintha olyan sokan várták volna rajtunk kívül a koncertet ... Koncertünk a Petőfi CsarnokbanA Kádár rendszerben ki voltak osztva a popzenei kártyák is. Mi fiatalon mégis belekezdünk a zenélésbe, és bíztunk abban, hogy kaphatunk egy esélyt. Nem kaptunk, és végül nem próbáltuk meg külföldön sem.
  • Bukovinai székelyek: az újrakezdés művészeiFeleségem révén a magyar történelem egy újabb jelentős eseményének örököse lettem. A nagyapja még Bukovinában született. Gyermekeimben tehát székely vér is folyik. E bejegyzésemben elhelyezem Nóri szüleitől hallott családi elbeszéléseket Magyarország történelmében. Tartalom Menekülés Csíkból Végre hazatérhetünk! Ismét menekülés Újrakezdés ismét: Kakasd Újabb házak: Érd és Tárnok Újpest, Budakeszi, Kaposvár Könyvajánló   Menekülés Csíkból Én is csak mostanában tanultam meg, hogy a székelyek közül sokan a ...
  • Tesco eredményei számokban Miért nem járunk a Tescoba?Kedves Csabi! Valamelyik nap felhoztad a Tesco reklámújságot. Megtudtam, hogy elég egy túrót venni egy újabb mágnesért, és hogy mennyi mindent olcsóbban kapunk meg, ha ezt is meg azt is még hozzá vásárolunk. Nem érted, hogy mi miért nem járunk a Tescoba, miért csak ide a sarki boltba? Először azt mondtam, hogy a Tescoba elautózni 5 Túró ...

Én ajánlom

  1. Ha először jársz itt: Csak az olvassa...
  2. Ha a hitem érdekel: Miért maradok katolikus?
  3. A házasság nem a vége, hanem kezdete valaminek
  4. A batyuvitéz nevem eredete